5. rész

Sziasztok!
Nem tudom hogy hányan olvassátok a blogom, de szerintem nem több 3-nál:( először is bocsánat hogy csak most hozom a részt de táborban voltam..másodszor meg kérlek szépen komizzatok, mert így nem tudom milyen a rész...harmadszor pedig, úgy gondolom, hogyha nincs olvasóm akkor nincs értelme folytatnom...ha nincs aki olvassa akkor fölösleges:( de azért akik komiznak azoknak nagyon szépen köszönöm.<3 
jó olvasást!:)

*Julian szemszöge*

Már több mint egy hét telt el a buli óta. Tobyval nem beszélünk egy szót sem ahogy Naomival sem. Minden ebédszünetben rám mosolyog, de semmi több. Ha a pletykák igazak, akkor szakított Freddel a bunyó miatt, de úgy tűnik a lányt nem igazán viseli meg a dolog. Apával a kapcsoltatom ugyan olyan borzalmas mint előtte volt, anyával meg maradt ugyan olyan jó. Emilyt elkísértem már nem egy fotózásra, így elég jól kijövünk mostanában. Egy hét alatt három fotózásra hívták, aminek mindenki eléggé örült. Legalább Emily megtalálta miben jó, nem úgy mint én...Talán én vagyok a család kakukktojása..Nem tudok semmit...
-Mr. Styles!-koppintott a padomra Mr. Brown a fapálcájával-Elmondaná nekünk is min gondolkodik olyan hevesen?
-A válaszon tanár úr.-nyögtem ki rögtön ami eszembe jutott.
-Remek! Akkor tessék! Mi a válasz?
Glendára pillantottam aki a füzetébe firkálta a választ és felém csúsztatta amíg a tanár az éppen röhögő Jackre nézett.
-569.-nyögtem ki a papírra leírt számot.
-Nagyszerű.-veregette a vállamat.-Örülök, hogy rád mindig számíthatok Julian.-mosolygott a bajszos tanár aztán visszasétált a táblához.
-Köszönöm.-suttogtam Glendának.
-Nincs mit.-mosolygott.-De engem is érdekelne min gondolkozol annyia.
-Majd szünetben elmondom. De ne izgulj semmi érdekes.
Az utolsó szó kimondása után megszólalt a csengő. Beledobáltam a füzeteket a táskámba és elindultam Glendával kifelé a teremből. Az ajtóban nagy meglepetésemre már várt rám valaki. Toby megragadta a kezem és a fiú wc felé húzott.
-Mit a francot csinálsz?-kérdeztem amikor megérkeztünk.-Glenda jól vagy?-néztem a lányra akinek kezét szorongatva ráncigáltam el idáig.
-Semmi bajom.-mosolygott.
-Toby mi az?
-Először is rohadtul wc-re kell mennem.-röhögött.
-Akkor mi tart vissza?
-Az hogy mesélnem kell valamit.
-Utána nem ér rá?-húztam fel a szemöldököm.
-Nem! Na gyere velem!-ragadta meg újra a kezem és berántott a mosdóba.
-A suli előtt várj meg kérlek!-pillantottam Glendára.
-Oké.-mosolygott.
Miközben Toby végezte a dolgát én keresztbe tett kézzel hallgattam a mondandóját.
-Szóval mi volt olyan fontos?
-Láttad az új csajt?
-A szőkét?
-Van egy új szőke is?!-kerekedett el a szeme.
-Gondolom. Sose láttam még itt az a lányt.
-Király! Na de én nem rá gondoltam. Jött egy csaj az osztályunkba.-vigyorgott.-Asszem Jennannak hívják.
-És én mit kezdjek vele?
-Kell neked egy barátnő haver!
-Hagyj már Tob! Elvagyok egyedül. Megvagyunk Glendával és nekem még nincs szükségem egy lányra sem.
-És Naomi?
-Naomi csodálatos lány. Kedves, aranyos és szép is de nekem nem kell barátnő. Inkább a tanulásra koncentrálok, mint bármilyen lányra.
-Jaj ne legyél már ilyen! Összehozlak a csajjal!
-Toby nem is ismerem!
-Majd megismered! Úgy is azt mondta az ofő hogy segítsünk neki beilleszkedni és a tanulásban is segíthetünk neki. Ki más tudna neki többet segíteni mint te?!-vigyorgott.
-Toby nem kell kösz. Akarsz még valamit mondani?
-Akkor is összehozlak titeket.
-Na jó rám vár Glenda! Ha nem akarsz mást mondani akkor mennék is.
-Akkor is összefogtok jönni.
-Talán egy másik életben! Na csá!
Kisétáltam a wc-ből és a suli elé siettem ahol Glenda várt.
-Bocsi..-hajtottam le a fejem.
-Nem gond.-mosolygott.-Mit akart Tob?
-Áhh jött egy új csaj a suliba valami Jenna és azt akartja hogy jöjjek össze vele.
-De nem is tudod ki ő.
-Én is ezt mondtam. És én megvagyok barátnő nélkül. Majd egyszer jön valaki és az jó lesz. Addig meg minek erőltetni a dolgokat?
-Amúgy arra a lányra gondolt?-mutatott egy nem túl magas barna hajú lányra, aki egyedül ácsorgott a járdán egy fának dőlve.
-Gondolom. De tudod nem nagyon izgat. Viszont indulhatunk?
-Persze.-mosolygott.
A lány felé sétáltunk. Amikor elmentünk előtte rá néztem. A tekintetünk találkozott. Kék szemei szinte világítottak. Kicsit tovább néztem a kelleténél, még hátra is fordultam amikor elhagytuk. Valamiért furcsa nekem ez a lány.
-Jul!-veregette meg a vállam Glenda.-Hallod amit mondok?
-Mi? Bocsi nem figyeltem! Láttad azt a lányt? Neked nem furcsa?
-Julian talán mert új még a suliban?
-Lehet.-vontam meg a vállam.-Amúgy mit mondtál előtte?
-Ja igen. Min gondolkodtál annyira matekórán?
-Már mindegy...Azon gondolkodtam, hogy Tobyval mostanában mennyire rossza a viszonyunk. Vagyis egy hete már egy szót sem beszéltünk..De most már mindegy. Mint láttad már hogy is mondjam gondolom jóban vagyunk.
-Mért nem mentél oda hozzá?
-Sose volt egyedül. Meg téged se szívesen hagytalak volna magadra.
-Pedig ellettem volna egyedül is.-mosolygott.
-De nekem nem lett volna szívem ezt tenni veled.-öleltem szorosan magamhoz.
-Szeretlek Julian.-ölelt vissza.
Némán sétáltunk hazáig. Amint beléptünk a házba anya ugrott a nyakunkba, de elsősorban Glendáéba.
-Húgi!-ölelte meg Glendát. Mindig is furcsa volt hallani hogy húginak nevezi. Az egyik legjobb barátnőm tulajdonképpen a nagynéném.-De régen láttalak már!
-Sose látogatsz meg...-húzta el a száját.
-Mert nincs időm..-szomorodott el anya.-De ígérem, hogy ezentúl megpróbálok többet elmenni hozzátok.-mosolygott.-Semmiért nem hanyagolnám el a húgomat.
-Még értem se?-nevettem.
-Ti ketten ugyan olyan fontosak vagytok nekem! A fiam és a kishúgom! Ugyan annyira szeretlek benneteket!
-De nem jobban mint engem!-szaladt oda hozzánk Emily.
-Mondjátok honnan van nektek most ez a nagy önbizalom?-nevetett anya.-Sose szoktatok ilyenek lenni..-rázta a fejét.
-Akkor is engem szeretsz a legjobban!
-Emily!-vette fel anya.-Ugyan annyira szeretlek mindannyiótokat! És igen Harry!-fordult a konyha felé.-Téged is ugyan annyira szeretlek.-kacsintott a konyhából felénk induló Harryre.
-Honnan tudtad hogy itt vagyok?-csodálkozott.
-Én mindent tudok.-mosolygott és letette a földre Emilyt és egy csókot nyomott Harry szájára..-Na de meséljetek! Mi volt ma a suliban?-nézett rám és Glendára.
-Semmi különös..
-Na mesélj fiatal úr.-tette kezeit a vállamra.
-Nem volt semmi mondom.
-Julian elkalandozott órán a tanár ezt észrevette és felszólította, de persze benézte a tanár, mert tudta a választ a kérdésre.-kacsintott rám Glenda.-De ezen kívül nem volt semmi más.-dobta le a kanapéra a táskáját.
-Az én fiam.-nyomott egy puszit anya az arcomra.
-Ja meg jött egy új csaj a suliba.-kiabált a nappaliból Glenda, miközben a rágcsálni kezdett egy szál ropit.
-Na!-kerekedtek ki anya szemei.-És hogy hívják?-vette ki Glenda kezéből a ropit.-Melyik osztályba jár? Honnan jött?
-Héj!-nézett anyára Glenda.-Mért vetted el?
-Mert ha már átjöttél valami normálisat egyél! Most lett kész az ebéd! Irány a konyha!
Glenda felállt és egy nyelvöltés kíséretében kisétált a konyhába.
-Na szóval! Hogy hívják a lányt?-nézett rám anya.
-Nem tudom.-ültem le egy székre.
-Elvileg Jenna, Toby osztálytársa és ennyit tudunk róla.
-Kedves lány?
-Nem beszéltünk vele.-merítette a tálba a merőkanalat Glenda.
-Miért?
-Mert ijesztő! Vagyis inkább fura...-nyúltam a merőkanálért.
-Ezt hogy érted?-nézett furcsán anya.-Ha nem is beszéltetek és még a nevét sem tudtad, akkor honnan tudod? Tudod hogy nem szeretem ha csak így véleményt mondasz valakiről Julian!
-De akkor is fura! Te nem is láttad még!
-Akkor sem mondhatsz róla úgy véleményt ha nem ismered!
-Jó akkor nem fura.-dobtam vissza a tálba a merőkanalat.

*Másnap reggel*

A gabonapelyhet kavargatva ültem a konyhaasztalon. Néztem ahogy a kis pelyhek teleszívják magukat tejjel és némelyik elmerül valamelyik pedig a tej tetején lebeg. A mézes pelyhek egymásnak lökődtek amikor kivettem a kanalat a tálból és vártam hogy lecsöpögjön róla a tej. Semmi kedvem nem volt ma suliba menni. Hideg volt kint, a pulcsi szúrt és az eső is esett. Ráadásul ma tök nehéz óráim lesznek.
-Julian ne játssz az étellel!-szólt rám anya.
-Bocs. Emily megeszed?
-Fúj! Azt amit te már összenyálaztál? Felejtsd el!
Leugrottam az asztalról a gabonapelyhet pedig a mosogatóba öntöttem, majd a tálat bedobtam a mosogatógépbe. Felmentem a szobámba és lehoztam a táskám.
-Elmentem!-hajoltam be a konyhába.-Sziasztok!
-Várj!
-Igen?
-Itt az uzsonnád és csak egy puszit akartam adni.-mosolygott anya és egy puszit nyomott az arcomra.-Ja és legyél kedves az új lánnyal! Biztos rossz lehet most neki ilyen új környezetben.
-Rendben.-nyitottam ki az ajtót.
-Szia kicsim.-integetett anya az ajtóból amikor kiléptem rajta.
Egyedül sétáltam az iskola fele, amikor futást hallottam a háttérből. Megfordultam és Toby volt az.
-Csá haver!-állt meg mellettem, majd térdre tett kézzel próbálta helyrehozni felgyorsult légzését.
-Szia.-álltam meg én is.
-Képzeld! Utána kerestem Jennának!
-Remek!-indultam el.
-Várj már! Jenna Kennedy 15 éves Írországban született, pont mint apa, de nem ott nőtt fel hanem Angliában, mert az apja angol.
-Fantasztikus. Elmehetnél kémnek is.-forgattam a szemem.
-Most mi bajod?
-Mondtam már hogy nem akarok kapcsolatot.
-Azt mondtad nem akarsz mert nem ismered. De most egyre több dolgot tudunk róla, ma beszélsz vele és akkor megismeritek egymást.
-Toby! Én nem te vagyok! Lassíts! Ráérek még!
-Olyan gyerekes vagy.
-Akkor minek beszélgetsz velem?
-Nem is tudom...Mert a kereszttesóm vagy!?
-Erre akkor is gondolhattál volna amikor a bunyótok közben bevertél nekem egyet.
-Én mondtam hogy menj onnan! És eleve az nem direkt volt! És nem is biztos hogy én voltam.
-De lehet!
-De nem biztos!
-Jó inkább hagyjuk.
Szakítottam félbe a veszekedésünket, hogy nyugodtan mehessünk be a suliba. Amikor odaértünk Toby csatlakozott a haverjaihoz én pedig az épület felé vettem az irányt. Mellettem haladt valaki, de nem láttam az arcát a kapucni miatt. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de akkor véletlen könyékkel arcon vágtam.
-Ne haragudj!-fordultam hirtelen hozzá.
-Nem tudsz vigyázni?-ordított rám.
-Véletlen volt. Elnézést! Segíthetek valamit?
-Takarodj az utamból!
A lány fejéről lehullott a kapucni, így megmutatva arcát. Jenna volt az. Gyönyörű kék szemei napsütés nélkül is csillogtak. Hófehér arcát a hideg miatt keletkezett piros pír díszítette. Meseszép volt.
-Nem hallod? Húzz az utamból.-A meglepettségemtől mozdulni sem tudtam.-Bunkó.-került ki, majd besétált az ajtón.
-Gyere!-ragadta meg a kezem az éppen akkor odaérő Glenda és behúzott az épületbe.