8. rész

Sziasztok:) 
Itt is lenne az új rész, remélem tetszeni fog:3 
jó olvasást!

-Mi történt Louis?-kérdeztem ijedten.
-Harryt kórházba szállították.
-Micsoda? Miért?
-Rosszul lett koncert közben. Melodyval gyertek be!
-Ti most hol vagytok?
-Itt vagyunk mi is a kórházban.
-De Harry jól van?
-Nem tudjuk az orvosok nem mondtak semmit.
-Azonnal indulunk!-nyomtam ki a telefont, majd felálltam és lerohantam a lépcsőn.
-Anyu!-kiabáltam, miközben kerestem őt.-Hol vagy anya?
-Itt vagyok mi történt kicsim?
-Apa kórházba kerül! Azonnal be kell mennünk!
-Micsoda?
-Most beszéltem Louisal be kell menünk!
-Hozd le Emilyt az emeletről én addig megkeresem a kocsikulcsot!-mondta könnyes szemekkel.
Felrohantam Emilyért az emeletre, kézen fogtam és lehoztam a lépcsőn.
-Hová megyünk Julian?-kérdezte miközben leakasztottam a kabátját a fogasról.
-Majd útközben elmondjuk de siessünk!-fogtam meg újra a kezét és a kocsihoz szaladtunk ahol anya már várt minket.
Beültünk az autóba, anya pedig a gázra lépett. Kezei remegve markolták a kormány, arcán pedig apró könnycseppek gördültek le. Emily érezhette, hogy nincs minden rendben, így nem is kérdezősködött. Anya amennyire csak tudott az útra koncentrált miközben próbált nem teljesen összetörni. Látszott rajta hogy félt, ahogy mi is..Folyton csak az a beszélgetés járt a fejemben amit anya és Harry beszélgettek egyik este..Az nem lehet hogy Harry itt hagyjon minket...Az lehetetlen...A kocsi hirtelen megállt, anya pedig leállította a motort..Mindhárman kiszálltunk én pedig Emilynek a kezét szorosan az enyémek közé vettem. Amint meglátta hova is jöttünk, rögtön feltette a kérdést.
-Julian mi történt?
-Apát behozták a kórházba.-szorítottam meg a kezét.
-Miért?
-Nem tudjuk...-suttogtam.
Anya amint látta hogy rendben vagyunk egyre gyorsabban szedte a lábait és egyre gyorsabban közeledett a kórház bejárata felé, úgy ahogy mi is. Ahogy beértünk, anya a portára ment és megkérdezte hol találjuk Harryt. Három emeletet kellett lépcsőznünk, végül pedig egy hosszú folyosón végig mennünk, ahhoz hogy megláthassuk az idegesen üldögélő fiúkat. Louis, Liam, Niall és Zayn egymás mellett ülve a saját ujjaikat összefonva ültek a váróban. Amikor észrevettek minket Niall egyből anyához sietett, hogy megölelhesse. Anya remegett a sírástól, Niall pedig próbálta nyugtatni. Emilyhez leguggoltam és az arcáról letöröltem egy könnycseppet. Szorosan maghoz öleltem és a fülébe súgtam.
-Ne félj! Nem lesz semmi baj!
Louis lépett mögénk és végig simította a hátam. Elengedtem Emilyt, de a kezünk még mindig erősen egymásban volt kulcsolva.
-Harry erős! Rendbe fog jönni!-nyugtatott, miközben kezét a vállamra tette.
-Reméljük..-suttogtam alig érthetően.
-Gyertek üljetek le!-mutatott az üres székek irányába.
Leültem Zayn mellé, Emily pedig az ölembe. Fejét a vállamra hajtotta és csendesen sírt tovább. Csendesen ültünk egymás mellett. Nem szólt senki egymáshoz, csak bámult a végtelenségbe. Mindenki arra várt, hogy az ajtó kinyíljon és kilépjen rajta valaki. Bárki! Csak mondjon valamit Harryről. De az idő csak telt és telt..és senki sem adott hírt Harryről..Mindannyian idegesek voltunk és fáradtak. Emilynek sikerült elaludnia, de rajta kívül mindenki arra várt hogy történjen valami. Anya állt fel legelőször amikor kinyílt az ajtó és egy orvos jött ki rajta.
-Mr. Styles állapota nem sokat változott mióta behozták a kórházba. Attól tartok, hogy az ájulás közben beverhette a fejét és agyrázkódást szenvedett.-közölte az orvos.
Anya a hír hallatán a falnak dőlve csúszott le a földre. Térdeit a mellkasához húzta, fejét pedig ráhajtotta. Liam rögtön leguggolt és átölelte.
-Nem lesz semmi baj!-suttogta anya fülébe.
-Dr. úr!-állította meg az orvost Louis, mielőtt elment volna.
-Igen?
-Bemehetünk hozzá?
-Mr. Stlyes nincs magánál, és tudja...
-Legalább a családja!-szakította félbe.
-Rendben! De ne legyenek bent sokáig!-bólintott az orvos és elment.
Liam felhúzta anyát a földről, én pedig Emilyt átadtam Niallnak. Nem akartam hogy így lássa Harryt. Csak tíz éves..Még én sem vagyok egy ilyenre felkészülve és még anya sem. Átkaroltam, majd a kilincsre tettem a kezem és lenyomtam. Anya ment be előttem én pedig követtem. Amikor megláttuk Harryt az ágyon feküdve és a gépekkel körülötte anya a nyakamba borult és úgy sírt. Magamhoz szorítottam majd letöröltem a könnyeket az arcomról. Mikor eltávolodott tőlem az ágyhoz lépett, majd megfogta Harry kezét és megpuszilta.
-Szeretlek Harry! Kérlek ne hagyj itt minket!-suttogta a fülébe.-Én...én..nem tudom mit csinálnék nélküled! Érted Harry?!-szorította meg anya a kezét.-Érted?! Szükségem van rád! Nekem is és a gyerekeidnek is! Kérlek térj magadhoz és mond azt, hogy csak átvertelek nincs semmi bajom! Kérlek szépen!-csókolta meg.
-Anya!-léptem közelebb hozzá.-Apa nincs magánál! Nem érti amit mondasz..
-Igenis érti! Velünk van! Itt van és..és...
Odamentem hozzá és magamhoz szorítottam.-Rendbe fog jönni!-nyomtam egy puszit a fejére.
Elengedtem anyát, ő pedig újra megfogta Harry kezét és közelebb hajolt hozzá.
-Szeretlek!-nyomott egy csókot a szájára.-Örökké szeretni foglak! Történjen bármi!-simította végig az arcát, majd elengedte a kezét és felém fordult.-Kettesben hagylak titeket!-mondta könnyes szemmel.-Mondj neki valamit..-puszilta meg az arcomat és kiment.
Harry ágya mellé húztam egy széket, majd leültem rá.
-Tudod Harry..Nem tudom hallasz e, de remélem..Kiskorom óta téged tartottalak és tartalak példaképemnek..Mindig is olyan akartam lenni mint te! Sikeres a lányok körében..sikeres a zenében..sikeres az életben...De ez nekem nem sikerült..Nem vagyunk egyformák, de én megpróbáltam..Úgy érzem, sosem fogok neked megfelelni..-csordult ki egy könnycsepp a szememből.-Próbáltam megváltozni, de nem ment..Nem tudom mikor fogok neked megfelelni és mikor leszek neked a tökéletes fiad, de ha felépülsz ígérem meg fogok neked felelni és büszke leszel rám! Csak kérlek ne veszítsünk el! Anyának nagyon nagy szüksége van rád..Emily belehalna ha elveszítene, még csak tíz éves és szüksége van rád! Szüksége van egy apukára...ahogy...ahogy nekem is...-hajoltam hozzá közelebb.-Szükségünk van rád...apa!-töröltem le a könnyeket az arcomról.-Szeretlek apa!-álltam fel és indultam az ajtó felé, de előtte visszafordultam és még néztem egy kicsit.
A gépek ami körülötte voltak, az infúzió ami a karjába volt szúrva és a szívverése hangja még nehezebbé tette azt hogy egyedül hagyjuk. Letöröltem az utolsó könnycseppeket az arcomról és kimentem. Lehajtott fejjel léptem ki a folyosóra, majd néztem fel a sajnáló tekintetekre. Mind mondani akartak volna valamit, de nem szólaltak meg csak álltak egymás mellett és néztek.
-Kimegyek levegőzni.-mutattam az ajtó felé.
Bólintottak én pedig elindultam kifelé. Ráléptem az első lépcsőfokra majd a másodikra. Egyre gyorsabban lépkedtem le a fokokon, végül pedig a lépkedésekből futás lett. Amilyen gyorsan csak tudtam ki akartam szabadulni a kórházból. El akartam felejteni ezt a napot. Fel akartam csak kelni a rémálomból. Mikor leértem a lépcsőn lelassítottam a tempómon és gyors léptekre váltottam, de csak addig amíg ki nem értem az üvegajtón. Amint a csípő, hideg levegőt megéreztem a bőrömön újra futni kezdtem, amíg el nem értem a közös helyünkre. A park legeldugottabb helyére. A padra ahol Jennával először voltam együtt, ahol először beszélgettünk. Leültem és az eget kezdtem figyelni. A felhők eltakarták a csillagokat, a hold is alig látszódott. Sötét volt, fújt a szél, az eső, pedig csöpögni kezdett. Nem akartam hogy mindez velünk történjen. Nem akartam elhinni, hogy ez történt. Az eső egyre jobban esett, a ruhám pedig egyre vizesebb lett. Miért ő? Mért nem én? Annyira igazságtalan az élet. Miért ő?  Semmit nem csinált! Mindig segített az embereken..De bezzeg aki gyilkol az egészséges és éli az életét...Ő nem érdemli meg ezt, sose tett semmi rosszat..Bezzeg én..Ha ő én mért nem? Emilynek óriási szüksége van rá! Nem halhat meg..Ő nem...A parkban már egy ember sem volt. Már éjfél is elmúlt. Az esőt villámok és dörgések díszítették. Percenként világította meg néhány villám a parkot, majd sötétedett el. A dörgés hangot adott a parknak, a szél pedig megmozgatta a fákat és annak leveleit. Hideg volt, mindaddig amíg két kar körém nem tett egy pokrócot. Ijedten fordultam meg és tűnt fel előttem egy gyönyörű lány.
-Már mindenhol keresnek anyukádék. Még engem is felhívtak.-ült le mellém a padra, majd felhúzta a lábait is.
-Mit keresel itt? Megfázol...
-Nem baj..-döntötte fejét a vállamra.
-Honnan tudtad hogy itt vagyok?
-Hmm...Egy megérzés.-rántotta meg a vállát. Elmosolyodtam majd megpusziltam a fejét.-Félsz?-tette fel a váratlan kérdést, miközben felült.
-Igen.-suttogtam.
-Ez természetes, de ne félj..-ölelt magához.-Minden rendben lesz.
-És ha mégsem? Ha meghal? Ha elhagy minket? Emilynek, anyának és nekem is szükségünk van rá! Nagyon nagy szükségünk!-sírtam el magam akaratom ellenére is.
-Nekem tudod kire van szükségem Julian?-törölte le az arcomat a pokróc szélével. Megráztam a fejem.-Rád!-hajolt hozzám közelebb és egy csókot nyomott a számra.
Kezemet az arcára tettem és úgy csókoltam vissza. Mikor eltávolodtunk egymástól szemei csillogtak.
-Ne..ne haragudj...-hajtotta le a fejét.
Állánál fogva felemeltem és a szemébe néztem.-Leszel a barátnőm?
Aprót bólintott és ajkait újra az enyémhez tapasztotta. Miután elváltunk egymástól Jenna fejét az ölembe hajtotta kezével, pedig meg simogatta az arcomat.
-Szeretlek Julian.-tátogta.

7. rész

Hali:)
Nem lett valami hosszú a rész úgyhogy bocsánat:( nem volt nagyon ihletem úgyhogy valami szörnyű rész lett:ooo de azért remélem nem olvashatatlan...kérlek szépen titeket, hogy komizzatok!:33 ja és drága barátnőmnek Teddy*-*-nek pedig kívánok majd jó szórakozást és kitartást a gólya táborra!<3


*Julian szemszöge*

Már későre járhatott...Úgy kilenc, tíz óra lehetett amikor hazaértem...Mikor beléptem a házba, anya könnyes arccal futott felém. Nem tudtam mi baja, de hamar rájöttem.
-Julian...Ohh édes istenem..Hát jól vagy!-ölelt szorosan magához.
-Mért ne lennék?-húztam fel a szemöldököm.
-Hol voltál ma? Miért nem voltál iskolába? Már majdnem a rendőrséget hívtuk..-csordultak ki újabb könnycseppek a szeméből.
-Jól vagyok nincs semmi bajom!
-Hála az égnek! De hol voltál?
-Jennával.
-Tudod hogy aggódtam érted?
-De mért? Jól vagyok semmi bajom!
-Féltem hogy valami történt veled!
-Itt vagyok nincs semmi bajom. Felmehetek a szobámba?
-Julian!-jött oda hozzánk Emily.-Anya azóta sír, mióta felhívta a tanárnő hogy nem vagy iskolába..Nem vetted fel a telefont, mindenki aggódott érted te meg még játszod a nagyfiút...-húzta fel a szemöldökét.
-Most mit vagytok ezen ennyire fennakadva hogy egy napot kihagytam a suliból?
-Miért vagy ilyen Julian? Mi lett veled?
-Mi lett volna?! Semmi. Ugyan az vagyok aki eddig voltam!-fordultam meg, és felrohantam a lépcsőn.
Nem értettem őket. Mi bajuk van azzal hogy egy napot kihagytam abból a kibaszott iskolából?! Nem idegesítettem magam tovább rajtuk, inkább levetkőztem és a forró zuhany alá beálltam. Élveztem ahogy a gőzölgő meleg víz végigfolyik a hátamon, aztán a hajamat is bevizeztem. A tus alatt állva végig a mai napomon gondolkodtam. Hogy lett két különböző emberből legjobb barát? Az ellentétek vonzzák egymást. Ez mennyire igaz! Első találkozásunk óta ellenségek voltunk, de mára már elmondhatom hogy legjobb barátok. Amikor vele vagyok minden olyan más. Kizárom a külvilágot. Elfelejtem azt mi van itthon. Nem érdekel apám, nem szabhat nekünk senki határt ha együtt vagyunk. Sose rontja el semmi az együtt töltött időket. Miután visszatértem a valóságba elzártam a csapot, a hajamat megráztam, majd egy törölközőhöz nyúltam és megtörölköztem. Vissza mentem a szobába, felvettem egy boxert és egy pólót végül pedig befeküdtem az ágyba. A tévét bámultam, de nem kellett sok idő, hogy az álom elnyomjon és elaludjak.

*reggel*

A csöngő hangjára ébredtem. Ledobtam magamról a takarót, majd gyors felkaptam egy nadrágot és egy pólót. Kivettem a szekrényből az első pulcsit ami a kezembe akadt és kinyitottam az ajtót. Leindultam a lépcsőn amikor veszekedést hallottam az előszobából így rögtön arra indultam.
-Nem akarom, hogy többet Juliannel legyél! El fogod rontani! Felejtsd el a fiamat!
-Maga miről beszél!?
-Mióta veled van azóta ilyen! Hagyd békén!
-Ne foglalkozz vele Jenna!-léptem oda hozzájuk.-Anya TE felejts el engem!
-De..de..-dadogta könnyekkel teli szemmel.
-Hagyj békén! Nem te fogod megmondani kivel leszek!-karoltam bele Jennába és kisétáltam vele a házból.
Mikor elhagytuk a házunkat visszanéztem még egyszer. Anya az ajtóban állt. Egy könnycsepp gördült végig arcán majd megfordult és besétált a házba. Nem akartam vele így viselkedni, nem akartam vele csúnyán beszélni, de nem tilthatja meg kivel vagyok. És nem engedhetem meg hogy így beszéljen Jennával! Ő nem tett semmit.
-Ez meg mi volt?-nézett fel rám.
-Anyám megkattant. Tegnap amikor hazaértem letámadott a húgommal együtt hogy hol voltam mit csináltam meg ilyenek..-ráztam meg a fejem.
-Még jó hogy velem nem foglalkozik senki.-húzta apró bizonytalan mosolyra a száját.
-Hogy érted hogy nem foglalkoznak veled?
-Anyám alkoholista...Apámat meg csak szimplán nem érdeklem..
-Szóval ezért kezdtél el...hát hogy is mondjam..-nyeltem egy nagyot.
-Lopni?
-Igen..-suttogtam.
-Nem..
-Akkor miért?
-Tudod a szüleim sem voltak mindig ilyenek..Három éve elvesztettük a nővéremet..-lábadtak könnybe a szemei.-Minden tökéletes volt..De egy nap autóbalesetben elhunyt. Anyám nem tudta ezt feldolgozni...A piába menekült..-gördült ki az első könnycsepp az arcán. Miután letörölte megpróbálta folytatni, de félbe szakítottam.
-Nem kell elmondanod ha neked ez fáj vagy nem akarod!
-Nem semmi bajom.-mondta szipogva.-Miután anyám a piát választotta helyettem, így választanom kellett hogy otthonba megyek vagy inkább anyámmal maradok..Hát vele maradtam..
-És apád?
-Apám elhagyott minket..
-Miért?
-Azt mondta nem bírja azt nézni, hogy anyám tönkreteszi magát..
-Miért nem vitt magával?-tátottam el számat.
-"Nem bírnék egyedül felnevelni egy kislányt."-idézte az apja szavait.-"Legfőképpen azt nem tudnám elviselni, hogy újra lássam meghalni a lányomat."
-Ehelyett elhagyott. Elhagyott és hagyta hogy a lánya hajléktalanná váljon.
-Azért hajléktalanok nem vagyunk. Ugyan olyan életem van mint bármilyen másmilyen tinédzsernek csak apám nem él velünk nem érdekeljük anyám pedig iszik..Se több se kevesebb.
-Sajnálom.-öleltem magamhoz és úgy sétáltunk tovább.
Némán folytattuk az utunkat a suli felé, amíg oda nem értünk. Besétáltunk az iskolába és az előadó teremhez mentünk. Körbenéztünk a teremben mielőtt bementünk volna. Glenda és Toby még nem, voltak ott úgyhogy nem kellett még rettegnem az oltásoktól amiket tőlük kapok majd a tegnapi hiányzásom miatt. Leültem Jenna mellé egy székre és vártam hogy végre elkezdődjön az óra. Glenda és Toby együtt érkeztek meg a tanárok előtt két perccel. Messzebb ültek le tőlünk, de ugyan úgy figyeltem őket, ahogy a lány nézett minket. Mikor végül a tanár is megjelent elkezdhettük a próbát. Minden tökéletesen ment. Az utolsó részt, amikor a lány és a fiú először csókolják meg egymást és elszöknek együtt megint nem volt idő befejezni így a tanárok úgy döntöttek hogy azt majd jövőhéten csináljuk meg rendesen, így kész is lesz az egész darab, már csak néhány próba és elő adhatjuk. A nap végén mindenki megkönnyebbülten ment ki a teremből hogy vége a próbának. A darabon kívül nem váltottam egy szót sem Glendával, de nem is éreztem ennek szükségét. Tökéletesen elvoltam Jennával is. Nincs szükségem olyanokra akik úgy gondolják megváltoztam valaki miatt. De ha mégis megváltoztam mi van akkor!? Ugyan olyan jó barátoknak kéne lennünk, de ha ő nem így gondolja akkor ez van. Jennát haza kísértem, végül én  is hazamentem. Mikor bementem a házba rögtön a konyha felé mentem, hogy keressek valami fogamra való ételt. Amikor beléptem anya az asztalnál ült. Arca kezeibe volt temetve és remegett. Odaszaladtam hozzá és hátulról megöleltem.
-Mi a baj?-suttogtam a fülébe.
-Ne haragudj Julian..Én reggel nem akartam Jennával úgy viselkedni..csak...-nézett rám.
-Semmi gond.-öleltem magamhoz.-Semmi gond..
-De én tényleg nem akartam...
-Elhiszem..Szeretlek anya.-mosolyogtam.
-Én is mindennél jobban kicsim.-szorított magához.
Mikor elengedtük egymást a hűtőhöz léptem és keresgetni kezdtem benne. Minden volt, benne csak nekem megfelelő kaja nem..Négy fajta joghurt, pudingok, sonkák, felvágottak, sajtok májkrém annyi kaja hogy egy hadsereg is jól lakhatott volna belőle, de én becsuktam és inkább elvettem egy banánt és egy almát a tálból és elindultam a szobám felé. Mikor felértem ledobtam magam az ágyamra és a telefonomat kezdtem el babrálni, amikor jött egy értesítésem. Gyors rákattintottam és megnéztem ki írt. Nagy meglepődésemre Glenda volt az.
-Szia.
-Szia.
-Ma azért legalább köszönhettél volna a suliba...
-Te se köszöntél.
-De...Hát...Na...
-Látod?! Nem is tudsz rá mit írni..
-Mekkora tapló vagy! Igaza van Melodynak! Mióta Jennával együtt vagy azóta egy bunkó lettél!
-Én vagyok a bunkó?! Ok nélkül rám írsz, semmit nem tettem, elkezdesz kioktatni, és még én vagyok a bunkó?! Nézz már magadba könyörgöm!
-Julian inkább te! Elhanyagolod azokat a barátaidat akik mindig veled voltak! Segítettek ha baj volt mindig melletted álltak! Mi lesz akkor ha a kis Jenna barátnőd lelép? Ha csak kihasznált?
-Tudod mi beszél belőled Glenda? A FÉLTÉKENYSÉG! Féltékeny vagy amiért nem csak veled vagyok folyamatosan! Amiért mással is vagyok nem csak veled!
-Féltékeny lennék egy olyan lányra mint Jenna?! Chh...Felejtsd el! Sose lennék rá az..Egy beképzelt, lopós, nagyképű senki!
-Tudod te min ment keresztül? És még én változtam meg? Glenda sajnálom hogy ilyen lettél! De tudod mit nem kell beszélnünk többet! Felejtsük el egymást!
-Rendben! Felejtsük!
Megtörtént a második veszekedésem egy nap alatt. Ehhez van asszem tehetségem, de máshoz nem igazán. Dobtam le magam mellé a telefont. A nagy gondolkodásaim közben elaludtam. A telefonom rezgésére keltem. Kint már besötétedett és csak a hold fénye világította meg a szobát a telefonon kívül. A képernyőre néztem hogy ki keres de amikor megláttam, kinyomtam és visszadobtam magam mellé. Se kedvem se erőm nem lett volna Harryvel veszekedni. Elég volt mára már a veszekedésekből..Nem telt el két perc a telefon újra rezegni kezdett mellettem. Újra megnéztem ki keres de most nem Harry volt az...Louis hívott, ezért felvettem.
-Szia Loui.
-Julian! Valami nagy baj történt!-hangja ijedt volt és remegett.

6. rész

Sziasztok!:)
Nagyon nagyon örültem a kommenteknek:'3 köszönöm:33 meg is hoztam az új részt, kicsit próbáltam hosszabbra írni.:)) remélem tetszeni fog:3 
Jó olvasását!♥

-Mi volt ez?-kérdezte Glenda amikor beértünk az épületbe és levettük a kapucnit a fejünkről.

-Én mondtam hogy ijesztő és fura a csaj.

-De ennyire? Min kaptatok össze?

-Leütöttem véletlen.-mosolyogtam el magam, ahogy Glenda is tette.

-És így kiakadt?-kezdett el nevetni.

-Idegbeteg.-mosolyogtam tovább.

-Szard le.-zárta le a témát.-Inkább menjünk a büfébe, venni akarok forró teát mert majd meg fagyok!

Elsétáltunk a folyosó végén lévő kis ablakhoz ahol a büfé kiszolgáló ablaka volt.
-Egy forró citromos teát kérek és...-fordult felém.-Te mit kérsz?
-Nekem is jó a tea.
-Vagyis kettő tea lesz.-javította ki a rendelését Glenda.
-Körülbelül 10 perc gyerekek mire a tea elkészül. Megvárjátok?
-Persze.-mosolygott.
-Rendben akkor üljetek le nyugodtan és szólok ha készen van.
-Köszönjük.
Leültünk a büfé mellett kirakosgatott székekre, Glenda pedig az asztalra tette a táskáját és elkezdett benne keresgetni valamit.
-Mit keresel?
-A pénztárcámat.-pillantott ki a táskájából.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy hagyom hogy fizess!-húztam fel a szemöldököm.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy hagyom hogy fizess!-ismételte meg a mondatomat.
-De igen komolyan gondoltam, hogy én fizetek! És nem tudsz mit tenni mert nincs meg a pénztárcád.-kacsintottam.
-Ígérem visszafizetem!
-Nem fogom megengedni!
-Készen vannak a teák!-szakította félbe a büfés nő a vitánkat amikor az orrunk elé tette a teával teli gőzölgő bögréket az asztalra.
-Köszönjük.-mosolygott Glenda.
A nő visszasétált a pult mögé mi pedig szépen lassan kortyolgatni kezdtük a forró italt. Mikor mindketten megittuk felálltam, majd elindultam fizetni.
-A két teát szeretném fizetni.-mosolyogtam a büfés nőre.
-Egészségetekre.-mosolygott vissza.
-Mennyi lesz?
-Ajándék. Aranyosak vagytok együtt és becsüld meg a lányt.
-De hiszen nem a barátnőm.
-Egyszer az lesz higgy nekem.
-Nagynéném.
-Valóban? Akkor elnézést.-jött zavarba a hölgy.
-Semmi gond. Mennyi lesz?
-Mondtam már hogy ajándék. Remélem felmelegedtetek.
-Nagyon finom volt köszönjük.-tettem le a két tea áránál egy kicsit többet a pultra.
-De hát...
-Borravaló.-fordultam meg, hogy visszamehessek Glendához.
-Köszönöm.
Felé fordulva rámosolyogtam, Glendát pedig a vállánál fogva átöleltem és felmentem vele a teremhez. Mindig is olyan volt mintha én lennék az idősebb, pedig ez nem így volt. Olyan alacsony és ölelhető. Amikor tehetem mindig átölelem és magamhoz szorítom. Olyan mintha a húgom lenne, pedig nem. De ennek ellenére húgomként szeretem, ugyan úgy mint Emilyt. Beültünk a padba és előszedtük a cuccainkat. Az óra kezdése előtt még volt 10 perc, amit beszélgetéssel töltöttünk majd megszólalt a csengő a tanár pedig megjelent a terem ajtajában.


Utolsó órán bejött az osztályfőnök és a 9.-esek osztályfőnöke a termünkbe, ezzel megzavarva a biológia órát, amit szerintem senki sem bánt. Az osztályfőnökünk Mrs. Brown a matektanár felesége rögtön el is kezdte mondani minek köszönhetjük ezt a "kellemes" látogatásukat.

-Mr. Almond megkérte a 9.-esek és a 10.-esek, hogy karácsony előtt készüljenek egy előadással amit a szülőknek, diákoknak és tanároknak fognak előadni. 

-Tudjuk hogy az osztályban többen is járnak színjátszó és zene szakkörre ezért úgy gondoljuk elég jó előadást tudunk összehozni. Természetesen ez nem kötelező, de akik a szakkörökre járnak rájuk nagyon számítunk. Reméljük, hogy akik nem járnak semmire nekik is lesz kedvük jönni, hogy egy csodálatos darabot készíthessünk. A jelentkezéseteket ezen a héten az osztályfőnökötöknél kell leadni. Visszalépni nem lehet, úgyhogy ha valaki felírja magát a papírra neki ott kell majd lennie a próbákon és a fellépésen is.

-Tudok több gyerekről is az osztályban akik tehetségesek az éneklésben és játszanak hangszeren ezért rájuk nagyon számítunk. A másik osztályban a 9.-eseknél ugyan ezeket elmondtuk, és ott jól fogadták. Várom mindenkinek a jelentkezését aki szívesen benne lenne a darabban. Jövőhéten már el is kezdenénk a felkészülést, mert 2 hónapunk van az egész elkészítéséhez.

-Elnézést Mr. Godbert a zavarásért.-kért elnézést Mrs. Brown miközben kisétáltak az ajtón.

Az osztályt érdekelte az előadás mert mindenki hangosan kezdett el a padtársával beszélgetni, vagy éppen hátrafordult a székén a mögötte ülővel megbeszélni, hogy benne lenne e a szereplésben. Az osztály nagy része imádott szerepelni. Minden színdarabban volt legalább öt gyerek az osztályunkból. A tanár tűrte egy ideig a megbeszéléseket az óráján de a végén megunta és félbeszakított mindenkit. 

-Én is örülök, hogy lesz ez a színdarab mert szeretem nézni amikor a diákok fellépnek, előadnak valamit az iskolai nagy színpadon,és örülök, hogy ennyire érdekel titeket, de ezt ráér megbeszélni a szünetben is. Ez az utolsó órátok, úgyhogy bőven lesz még időtök erről beszélni. Most inkább térjünk vissza a biológiához.-mosolygott a tanár.

Mindenki visszafordult a székén és a tanárt figyelte, vagy inkább a tanár háta mögött lévő órát ami a falat díszítette, de rá kellett jönnünk, hogy még bizony van fél óra az biológiából így csak hallgattuk tovább amit Mr. Godbert hablatyol az emberi testről. Mégis ki kíváncsi ezekre?! Fúj..

*egy héttel később*

-Mrs. Almerrel a hétvégén kiválasztottuk ki ki lesz a darabban, úgyhogy itt is vannak a szerepek.-nyújtotta át sorban a diákoknak Mrs. Brown a rengeteg köteg papírt egy mappába gyömöszölve.
A színjátszó teremben ültem egy mappával a kezembe aminek a tetejére "Forgatókönyv" volt írva. Egy rakat gyerek volt a teremben pontosan két osztály a 9.-esek és a 10.-esek mind jelentkeztek az előadásra nagy meglepődésemre én is. Mrs. Brown odajött hozzám pénteken az egyik szünetbe, hogy szeretné ha én is fellépnék. Azt mondta, hogy tudja hogy tehetséges vagyok és ezért látni szeretne majd a színpadon. Kérdeztem tőle, hogy miért és azt mondta lát bennem valamit. Na persze. Én és a színészkedés...És eleve lámpalázas vagyok..Sose ment a szereplés emberek előtt. De most itt ülök egy széken és olvasgatom, miről is szól valójában az a katasztrófa amire én is jelentkeztem. Mi másról szólna ha nem ugyan arról mint mindig. Két fiatal egymásba szeret, de nem lehetnek együtt mert a lány szülei utálják a fiút. Szokásos. Mindig erről szól minden. Tovább olvasgatva a sorokat, olyat olvastam amire végképp nem számítottam. 
-Gyerekek kaptok egy kis időt hogy átfussátok a sorokat. Ha lenne bármi kérdésetek szóljatok!
Felálltam a székből és Mrs. Brownhoz léptem, ahogy rajtam kívül még két lány is tette.
-Elnézést tanárnő, de itt valami tévedés történhetett.-mondtuk mindhárman egyszerre.
-Igen gyerekek? Mondjátok mi a probléma? Jessica?-fordult a szőke hajú lány felé.
-Azt hiszem valamit össze tetszett keverni..-nyitotta ki a mappát.-Itt azt írja, hogy "Brenda Alwin" szerepét Jenna játssza.
-Nekem is ezzel van problémám.-szólt közbe az érintett lány is.
-Nem lányok.-mosolygott.-Ez mind így van. A szereposztás hibátlan. 
-Akkor most...-szólaltam meg én is.
-Igen Julian "Jason Darwin"-t te fogod alakítani.
Visszasétáltunk a helyünkre mindhárman és leültünk.
-Na mi az?-fordult felém Glenda.
-Én játszom a fiú főszerepet!
-De ezzel mi a baj? Legalább megmutathatod Harrynek, hogy igen is jó vagy valamiben!
-De lámpalázas vagyok...
-Az legyen a legkisebb probléma. Ki lesz a lány főszereplő?-lapozta át a lapokat a kezébe.-Basszus...
-Na ugye.-csúsztam le a széken.
-Mást nem tudtak volna csak Jennát? Utál téged...Vagyis ebből a két hétből körülbelül ezt lehetett levenni.-húzta el a száját.-Egy jó szava nem volt még hozzád. 
-Katasztrófa lesz az egész. Én játsszam az ellenségemmel a szerelmespárt?! 
-Nem tudsz szólni Mrs. Brownak?
-Mit mondjak neki? Elnézést tanárnő a féltett ellenségemmel tetszett összerakni főszerepbe.. Megfog ölni a próbákon! Így jó lesz?
-Igaz ez így elég szarul hangzik...
-Na látod...
-Majd kitalálunk valamit. Nem engedem majd hogy bántson ígérem.
-Ezt nem a fiúk szokták a lányoknak mondani?-nevettem el magam.
-Most fordítva van, ahogy a szerepetek is lesz..
-Ezt hogy érted?
-Úgy hogy ő a "rossz lány" a való életben,-mutatott idézőjelet ujjaival.-te pedig a "jó fiú", de most megfordul az állás, mert te játszod a rosszat ő meg a jót...Már ha ez menni fog neki..
-Ennél rosszabb darabot nem tudtak volna kitalálni?
-Nyugi én játszom anyukád a darabban.-nevetett.
-Nyugtató, hogy legalább az anyám normális lesz.-kezdtünk el mindketten nevetni.
-Gyerekek mára ennyi bőven elég. Megkaptátok a szerepeket és a szövegeket, holnap reggel itt találkozunk! Mint tudjátok a tanítás nektek elmarad amíg a próbák vannak! Olvasgassátok a szövegeket, tanuljátok, holnaptól próbálunk! Sziasztok!-köszönt el Mrs. Almerrel.

Mikor kiértünk a suli elé Toby ugrott a nyakamba.
-Szervusz fiam!-csimpaszkodott a hátamon.
-Baszki te leszel a férjem.-kerekedtek el Glenda szemei.
-Úgy-úgy.-röhögött Toby.
-Te pedig a fiacskám.-kezdte el húzogatni az arcomat, ahogy az öreg nénik szokták.
-Olyan hülyék vagytok!-dobtam le magamról Tobyt.
-Ne szemtelenkedj a szüleiddel!
-Ő bocs ha megzavarok valamit...-jött oda hozzánk Jenna.-De Julian eljönnél velem egy kicsit?
Glendára pillantottam egy "kérlek ments meg" pillantással, de nem jött össze. Toby a kezénél fogva tovább rángatta az úton.
-Ő..persze..-egyeztem bele és követni kezdtem.
A suli előtti padra ültünk le, miközben Jenna magyarázni kezdett.
-Szóval..Úgy hallottam, nem vagy valami rossz fajta, vagyis inkább az a tanárok kedvence mindig jó fiú vagyok fajta fiú vagy...jól gondolom?
-Azt hiszem.-nyeltem egy nagyot.
-Ez a szerep meg nem éppen a te stílusod...
-Ezt jól látod..
-Hát őő..hogy is mondjam...nem akarok beégni a színpadon úgyhogy gondoltam megtaníthatlak kicsit rossz lenni...
-Kösz de nem kell.
-DE KELL!-kezdett el kiabálni.-Nem akarok beégni a színpadon fogd fel! Akarod nem akarod, rossz fiú leszel a színpadon és kész! Nem azért jöttem ebbe a suliba hogy az első fellépésemen egy amatőr béna fiúcska elrontson mindent! Ma ötkor találkozunk a parkban! Ötre legyél ott!-állt fel a padról.-Ne késs!-fordult meg, majd elment.


*Jenna szemszöge*

Nem akartam úgy ráförmedni, de nem akarhatom, hogy béna legyen..Ez a szerep nem hozzá való..Ő olyan anyuci pici fia fajta, erre a szerepre viszont nem ő kéne...De ha már rá esett a választás akkor meg kell tanítani szerepelni, és olyanná kell tenni mint maga a szerep. 

*parkban*

A padon ült, amikor odaértem. Bár még nem volt öt óra, de legalább megértette mit mondtam neki. Odamentem hozzá és levágtam magam a padra. Hirtelen felkapta a fejét és kihúzta a fülhallgatót a füléből.
-Szia.-köszönt.
-Csá. Időbe jöttél.
-Azt mondtad ne késsek.
-Mond Julian!-fordultam felé.-Voltál már valaha rossz?
-Attól függ hogy érted.
-Loptál már?
-Dehogy!
-Drog?
-Nem.
-Cigi?
-Nem.
-Csalás? Hazudás? Verekedés?
-Nem. Nem. És csak szét választottam verekedőket.
-Baszki..
-Most mi van?
-Ugye tudod, hogy egy rossz fiút kell alakítanod!
-De mért kéne a valóságban is annak lennem ahhoz hogy a színpadon az legyek?
-Volt már barátnőd?
-Nem.
-Na látod! Ezért!
-Ehhez mi köze van?
-Ha folyton az anyuci pici fia szerepet játszod sose lesz igazi normális csajod.
-Ez marhaság.
-A lányok a rossz fiúkra buknak.
-Nem mind.
-A normálisak igen. Na de inkább csináljuk és ne beszéljünk ennyit. Látod ott azt a kislányt?
-Igen.
-Menj oda és vedd a lufiját, engedd el és nézd hogy száll!
-Felejtsd el!-állt fel.-Mit ártott nekem ő?
-Semmit. Éppen ezért csináld.
-Nem fogok bántani egy ártatlan kislányt.
Megforgattam a szemem és újabb alany után kutakodtam.-Rendben akkor látod ott azt a vén embert? Menj oda hozzá vedd el a botját és fuss el!
-Jenna! 
-Akkor megmutatom én!-indultam el az öreg felé.
Kirántottam a kezéből a botot, majd amilyen gyorsan tudtam elfutottam,de úgy hogy lássam mit csinál Julian. Az öreg férfihez ment és felsegítette a földről, majd a botot visszaadta neki. Megforgattam a szemem és intettem neki, hogy jöjjön oda ahol én vagyok. Mikor észrevette oda futott hozzám. 
-Normális vagy?
-Rossz akarsz lenni?
-Hogy gondoltad ezt?
-Rossz akarsz lenni?
-Mi van, ha történik az öreg úrral valami?
-Rossz akarsz lenni?
-Figyelsz te rám egyáltalán?
-Rossz akarsz lenni?
-Jenna! 
-Rossz akarsz lenni?
-Nem ha másokat bántanom kell.
-Akkor másmilyen módszerrel csináljuk! Van nálad pénz?
-Nincs.
-Remek...Nálam sincs..De kajás vagyok...Gyere velem!-ragadtam meg a kezét és egy élelmiszerbolt felé húztam.
-Mit akarsz csinálni?
-Kaját szerzünk.
-Pár sarokkal arrébb lakok menjünk és együnk otthon valamit.
-Nem akarok sétálni. Neked meg rosszá kell válnod úgyhogy kövess!
Besétáltunk a boltba és a csokikhoz mentünk.
-Azt mondtad éhes vagy..
-A csokit jobban kívánom.-néztem szét és Julian zsebébe csúsztattam egyet.
-Mit művelsz?
-Psszt. Ha lebuktatsz te is lebuksz.-suttogtam.-Gyere velem.-vettem a kezembe még egyet és a kijárat felé mentünk.
Amikor Juliannel átmentünk a jelzőoszlopok között azok megszólaltak, így én visszaléptem még mutattam neki, hogy induljon kifelé. Szerencsére megértette így nekem nem volt már olyan sok dolgom csak magyarázkodni.
-Elnézést..-nyújtottam át az őr kezébe az édességet.-Nem volt elég pénzem, és a csokoládé pedig a kezembe maradt. Nem szándékos volt.-sütöttem le a szemem.
Az őr szúrós tekintettel figyelt, majd elvette a kezemből és elengedett. Kisétáltam a boltból Julian a kirakat előtt fel és alá járkálva várt rám.
-Na végre! Azt hittem elkaptak...
-Dehogy.-nevettem.-Profikat nem kapnak el. 
-Fogd! Itt a csokid!
-Nem kell köszi. Allergiás vagyok a mogyoróra.
-Na ne! Akkor minek ilyet vettél?
-Ez volt a legdrágább.
Megforgatta a szemeit és elindult vissza a park irányába. Követtem. Nem tudtam mit akar csinálni, de reménykedtem benne hogy valami rosszat. Megálltunk a játszótérnél és egy kislányhoz ment aki az anyukájával volt. 
-Most te jössz!
-Mi?
-Ha nekem rosszá kell válnom neked jóvá! Hisz a szerep ezt írja.
-Felejtsd el!
-De de.-ragadta meg a kezem-Add oda ezt annak a kislánynak ott. Ja és mosolyogj amikor átadod neki.
-A-a..
-Én is elloptam ezt! Most te jössz.
-Legyen.-vettem ki a kezéből és odamentem a kislányhoz.
Leguggoltam elé és átnyújtottam neki a csokit.-Tessék.-mosolyogtam.-Remélem szereted.
A kislány apró kezeivel elvette és nevetve szaladt oda anyukájához.
-Mit mondunk ilyenkor?-kérdezte a kislányt.
-Köszönöm.-mosolygott.
-Szívesen.-álltam fel és visszasétáltam Juliannhez.
-Na milyen érzés volt?
-Megfájdult a térdem..
-Hülye vagy.-nevetett.


*egy hónappal később*

Úgy érzem nem hiába segítettem Juliannek..Már csak egy hónap van a fellépésig, de tudom és látom is hogy már nem olyan mint az elején. Nincs lelkiismeret furdalása, ha elkésik otthonról, és sokkal másmilyenebb lett..De ez tetszik..nagyon tetszik. Azt hiszem ez az egy hónap alatt már több pénzt spóroltunk meg együtt mint más egy egész év alatt. De legalább már jól kijövünk egymással most itt ülök az ablakban és várom, mikor jön már meg végre, mivel most ő a soros..Tegnap én mentem elé most ő jön értem..Az idő már egyre gyászosabb november van..A vastag pulcsik és a hosszú nadrágok előkerültek. Most egy fekete csőfarmer és egy fehér narancssárga Ramoneses pulcsi van rajtam, amit egy fehér tornacipővel fogok felvenni. A szövegem már a táskámban tettem, így már csak arra vártam, hogy meglássam Juliant az ablakból és futhassak elébe. Meguntam a csöndes várakozást, ezért kivettem a telefont a zsebemből és a fülest a fülembe dugtam majd bekapcsoltam egy zenét. Tovább bámultam ki az ablakon mikor láthatom meg a néhány göndör tinccsel díszített magas fiút, de csak nem akart jönni. Megcsörrent a mobilom, így kihúztam a fülemből a fülhallgatót és a képernyőre néztem. "Julian".
-Szia.-köszöntem.
-Öt perc és ott vagyok.
-Értettem.-tettem le a telefont és gyors leszaladtam a lépcsőn.
Belebújtam a conversembe és kinyitottam az ajtót majd kisétáltam, a ház elé. Julian már ott volt. Fekete csőfarmert és szürke Ramoneses pulcsit viselt ő is szürke cipővel. 
-Összeöltöztünk.-mosolygott.
-Bizony. Indulhatunk?-kérdeztem.
-Nagy baj lenne ma kihagyni a sulit?
-Mit terveztél?-húztam mosolyra a számat.
-Nem is tudom...-húzott ki a zsebéből két cigit.
-Julian ez most nem jó ötlet!
-Miért? Félsz?
-Én soha! De nem kéne suli időbe betépni! 
-Ez csak egy kis fű...De jól van beijedtél! Jól van értem én..Akkor menjünk és szenvedjünk végig még egy próbát!
-Ha annyira akarod menjünk.
-Na ezt már szeretem!-kacsintott.


*Glenda szemszöge*

-Toby!
-Igen?
-Nem láttad Juliant? Öt perc és csöngetnek..Mindjárt kezdődik a próba..
-Nincs még itt? Harry azt mondta elindult, amikor elmentem reggel hozzájuk...
-Tudtam hogy nem kéne engedni hogy Jennával együtt legyenek..Mióta vele van egyre bunkóbb és hanyagol mindenkit...
-Jenna sincs itt.
-Látod?! Én megmondtam! Az a lány egy boszorkány!
-Ne törődj vele!-ölelt meg.-Drága feleségem, jön próbára?
-Mehetek.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Ohh.-fogta meg a kezem és bevezetett a terembe.
Felsétáltunk a színpadra, elfoglaltuk a helyünket és vártuk hogy megjöjjenek a tanárok. Amikor a csengő megszólalt megjelentek az ajtóban egy egy bögre kávéval a kezükben álmos és karikás szemekkel.
-Kezdhetjük?-kérdezte Mrs. Brown.-Várjunk hol van Jenna és Julian?-Mindenki hallgatott majd a tanár újra megkérdezte.-Hol vannak a főszereplők?-választ most sem kapott.-Fel kell hívnom a szüleiket..Addig gyakoroljatok.-mondta és a másik osztályfőnökkel kiviharzottak a teremből.

5. rész

Sziasztok!
Nem tudom hogy hányan olvassátok a blogom, de szerintem nem több 3-nál:( először is bocsánat hogy csak most hozom a részt de táborban voltam..másodszor meg kérlek szépen komizzatok, mert így nem tudom milyen a rész...harmadszor pedig, úgy gondolom, hogyha nincs olvasóm akkor nincs értelme folytatnom...ha nincs aki olvassa akkor fölösleges:( de azért akik komiznak azoknak nagyon szépen köszönöm.<3 
jó olvasást!:)

*Julian szemszöge*

Már több mint egy hét telt el a buli óta. Tobyval nem beszélünk egy szót sem ahogy Naomival sem. Minden ebédszünetben rám mosolyog, de semmi több. Ha a pletykák igazak, akkor szakított Freddel a bunyó miatt, de úgy tűnik a lányt nem igazán viseli meg a dolog. Apával a kapcsoltatom ugyan olyan borzalmas mint előtte volt, anyával meg maradt ugyan olyan jó. Emilyt elkísértem már nem egy fotózásra, így elég jól kijövünk mostanában. Egy hét alatt három fotózásra hívták, aminek mindenki eléggé örült. Legalább Emily megtalálta miben jó, nem úgy mint én...Talán én vagyok a család kakukktojása..Nem tudok semmit...
-Mr. Styles!-koppintott a padomra Mr. Brown a fapálcájával-Elmondaná nekünk is min gondolkodik olyan hevesen?
-A válaszon tanár úr.-nyögtem ki rögtön ami eszembe jutott.
-Remek! Akkor tessék! Mi a válasz?
Glendára pillantottam aki a füzetébe firkálta a választ és felém csúsztatta amíg a tanár az éppen röhögő Jackre nézett.
-569.-nyögtem ki a papírra leírt számot.
-Nagyszerű.-veregette a vállamat.-Örülök, hogy rád mindig számíthatok Julian.-mosolygott a bajszos tanár aztán visszasétált a táblához.
-Köszönöm.-suttogtam Glendának.
-Nincs mit.-mosolygott.-De engem is érdekelne min gondolkozol annyia.
-Majd szünetben elmondom. De ne izgulj semmi érdekes.
Az utolsó szó kimondása után megszólalt a csengő. Beledobáltam a füzeteket a táskámba és elindultam Glendával kifelé a teremből. Az ajtóban nagy meglepetésemre már várt rám valaki. Toby megragadta a kezem és a fiú wc felé húzott.
-Mit a francot csinálsz?-kérdeztem amikor megérkeztünk.-Glenda jól vagy?-néztem a lányra akinek kezét szorongatva ráncigáltam el idáig.
-Semmi bajom.-mosolygott.
-Toby mi az?
-Először is rohadtul wc-re kell mennem.-röhögött.
-Akkor mi tart vissza?
-Az hogy mesélnem kell valamit.
-Utána nem ér rá?-húztam fel a szemöldököm.
-Nem! Na gyere velem!-ragadta meg újra a kezem és berántott a mosdóba.
-A suli előtt várj meg kérlek!-pillantottam Glendára.
-Oké.-mosolygott.
Miközben Toby végezte a dolgát én keresztbe tett kézzel hallgattam a mondandóját.
-Szóval mi volt olyan fontos?
-Láttad az új csajt?
-A szőkét?
-Van egy új szőke is?!-kerekedett el a szeme.
-Gondolom. Sose láttam még itt az a lányt.
-Király! Na de én nem rá gondoltam. Jött egy csaj az osztályunkba.-vigyorgott.-Asszem Jennannak hívják.
-És én mit kezdjek vele?
-Kell neked egy barátnő haver!
-Hagyj már Tob! Elvagyok egyedül. Megvagyunk Glendával és nekem még nincs szükségem egy lányra sem.
-És Naomi?
-Naomi csodálatos lány. Kedves, aranyos és szép is de nekem nem kell barátnő. Inkább a tanulásra koncentrálok, mint bármilyen lányra.
-Jaj ne legyél már ilyen! Összehozlak a csajjal!
-Toby nem is ismerem!
-Majd megismered! Úgy is azt mondta az ofő hogy segítsünk neki beilleszkedni és a tanulásban is segíthetünk neki. Ki más tudna neki többet segíteni mint te?!-vigyorgott.
-Toby nem kell kösz. Akarsz még valamit mondani?
-Akkor is összehozlak titeket.
-Na jó rám vár Glenda! Ha nem akarsz mást mondani akkor mennék is.
-Akkor is összefogtok jönni.
-Talán egy másik életben! Na csá!
Kisétáltam a wc-ből és a suli elé siettem ahol Glenda várt.
-Bocsi..-hajtottam le a fejem.
-Nem gond.-mosolygott.-Mit akart Tob?
-Áhh jött egy új csaj a suliba valami Jenna és azt akartja hogy jöjjek össze vele.
-De nem is tudod ki ő.
-Én is ezt mondtam. És én megvagyok barátnő nélkül. Majd egyszer jön valaki és az jó lesz. Addig meg minek erőltetni a dolgokat?
-Amúgy arra a lányra gondolt?-mutatott egy nem túl magas barna hajú lányra, aki egyedül ácsorgott a járdán egy fának dőlve.
-Gondolom. De tudod nem nagyon izgat. Viszont indulhatunk?
-Persze.-mosolygott.
A lány felé sétáltunk. Amikor elmentünk előtte rá néztem. A tekintetünk találkozott. Kék szemei szinte világítottak. Kicsit tovább néztem a kelleténél, még hátra is fordultam amikor elhagytuk. Valamiért furcsa nekem ez a lány.
-Jul!-veregette meg a vállam Glenda.-Hallod amit mondok?
-Mi? Bocsi nem figyeltem! Láttad azt a lányt? Neked nem furcsa?
-Julian talán mert új még a suliban?
-Lehet.-vontam meg a vállam.-Amúgy mit mondtál előtte?
-Ja igen. Min gondolkodtál annyira matekórán?
-Már mindegy...Azon gondolkodtam, hogy Tobyval mostanában mennyire rossza a viszonyunk. Vagyis egy hete már egy szót sem beszéltünk..De most már mindegy. Mint láttad már hogy is mondjam gondolom jóban vagyunk.
-Mért nem mentél oda hozzá?
-Sose volt egyedül. Meg téged se szívesen hagytalak volna magadra.
-Pedig ellettem volna egyedül is.-mosolygott.
-De nekem nem lett volna szívem ezt tenni veled.-öleltem szorosan magamhoz.
-Szeretlek Julian.-ölelt vissza.
Némán sétáltunk hazáig. Amint beléptünk a házba anya ugrott a nyakunkba, de elsősorban Glendáéba.
-Húgi!-ölelte meg Glendát. Mindig is furcsa volt hallani hogy húginak nevezi. Az egyik legjobb barátnőm tulajdonképpen a nagynéném.-De régen láttalak már!
-Sose látogatsz meg...-húzta el a száját.
-Mert nincs időm..-szomorodott el anya.-De ígérem, hogy ezentúl megpróbálok többet elmenni hozzátok.-mosolygott.-Semmiért nem hanyagolnám el a húgomat.
-Még értem se?-nevettem.
-Ti ketten ugyan olyan fontosak vagytok nekem! A fiam és a kishúgom! Ugyan annyira szeretlek benneteket!
-De nem jobban mint engem!-szaladt oda hozzánk Emily.
-Mondjátok honnan van nektek most ez a nagy önbizalom?-nevetett anya.-Sose szoktatok ilyenek lenni..-rázta a fejét.
-Akkor is engem szeretsz a legjobban!
-Emily!-vette fel anya.-Ugyan annyira szeretlek mindannyiótokat! És igen Harry!-fordult a konyha felé.-Téged is ugyan annyira szeretlek.-kacsintott a konyhából felénk induló Harryre.
-Honnan tudtad hogy itt vagyok?-csodálkozott.
-Én mindent tudok.-mosolygott és letette a földre Emilyt és egy csókot nyomott Harry szájára..-Na de meséljetek! Mi volt ma a suliban?-nézett rám és Glendára.
-Semmi különös..
-Na mesélj fiatal úr.-tette kezeit a vállamra.
-Nem volt semmi mondom.
-Julian elkalandozott órán a tanár ezt észrevette és felszólította, de persze benézte a tanár, mert tudta a választ a kérdésre.-kacsintott rám Glenda.-De ezen kívül nem volt semmi más.-dobta le a kanapéra a táskáját.
-Az én fiam.-nyomott egy puszit anya az arcomra.
-Ja meg jött egy új csaj a suliba.-kiabált a nappaliból Glenda, miközben a rágcsálni kezdett egy szál ropit.
-Na!-kerekedtek ki anya szemei.-És hogy hívják?-vette ki Glenda kezéből a ropit.-Melyik osztályba jár? Honnan jött?
-Héj!-nézett anyára Glenda.-Mért vetted el?
-Mert ha már átjöttél valami normálisat egyél! Most lett kész az ebéd! Irány a konyha!
Glenda felállt és egy nyelvöltés kíséretében kisétált a konyhába.
-Na szóval! Hogy hívják a lányt?-nézett rám anya.
-Nem tudom.-ültem le egy székre.
-Elvileg Jenna, Toby osztálytársa és ennyit tudunk róla.
-Kedves lány?
-Nem beszéltünk vele.-merítette a tálba a merőkanalat Glenda.
-Miért?
-Mert ijesztő! Vagyis inkább fura...-nyúltam a merőkanálért.
-Ezt hogy érted?-nézett furcsán anya.-Ha nem is beszéltetek és még a nevét sem tudtad, akkor honnan tudod? Tudod hogy nem szeretem ha csak így véleményt mondasz valakiről Julian!
-De akkor is fura! Te nem is láttad még!
-Akkor sem mondhatsz róla úgy véleményt ha nem ismered!
-Jó akkor nem fura.-dobtam vissza a tálba a merőkanalat.

*Másnap reggel*

A gabonapelyhet kavargatva ültem a konyhaasztalon. Néztem ahogy a kis pelyhek teleszívják magukat tejjel és némelyik elmerül valamelyik pedig a tej tetején lebeg. A mézes pelyhek egymásnak lökődtek amikor kivettem a kanalat a tálból és vártam hogy lecsöpögjön róla a tej. Semmi kedvem nem volt ma suliba menni. Hideg volt kint, a pulcsi szúrt és az eső is esett. Ráadásul ma tök nehéz óráim lesznek.
-Julian ne játssz az étellel!-szólt rám anya.
-Bocs. Emily megeszed?
-Fúj! Azt amit te már összenyálaztál? Felejtsd el!
Leugrottam az asztalról a gabonapelyhet pedig a mosogatóba öntöttem, majd a tálat bedobtam a mosogatógépbe. Felmentem a szobámba és lehoztam a táskám.
-Elmentem!-hajoltam be a konyhába.-Sziasztok!
-Várj!
-Igen?
-Itt az uzsonnád és csak egy puszit akartam adni.-mosolygott anya és egy puszit nyomott az arcomra.-Ja és legyél kedves az új lánnyal! Biztos rossz lehet most neki ilyen új környezetben.
-Rendben.-nyitottam ki az ajtót.
-Szia kicsim.-integetett anya az ajtóból amikor kiléptem rajta.
Egyedül sétáltam az iskola fele, amikor futást hallottam a háttérből. Megfordultam és Toby volt az.
-Csá haver!-állt meg mellettem, majd térdre tett kézzel próbálta helyrehozni felgyorsult légzését.
-Szia.-álltam meg én is.
-Képzeld! Utána kerestem Jennának!
-Remek!-indultam el.
-Várj már! Jenna Kennedy 15 éves Írországban született, pont mint apa, de nem ott nőtt fel hanem Angliában, mert az apja angol.
-Fantasztikus. Elmehetnél kémnek is.-forgattam a szemem.
-Most mi bajod?
-Mondtam már hogy nem akarok kapcsolatot.
-Azt mondtad nem akarsz mert nem ismered. De most egyre több dolgot tudunk róla, ma beszélsz vele és akkor megismeritek egymást.
-Toby! Én nem te vagyok! Lassíts! Ráérek még!
-Olyan gyerekes vagy.
-Akkor minek beszélgetsz velem?
-Nem is tudom...Mert a kereszttesóm vagy!?
-Erre akkor is gondolhattál volna amikor a bunyótok közben bevertél nekem egyet.
-Én mondtam hogy menj onnan! És eleve az nem direkt volt! És nem is biztos hogy én voltam.
-De lehet!
-De nem biztos!
-Jó inkább hagyjuk.
Szakítottam félbe a veszekedésünket, hogy nyugodtan mehessünk be a suliba. Amikor odaértünk Toby csatlakozott a haverjaihoz én pedig az épület felé vettem az irányt. Mellettem haladt valaki, de nem láttam az arcát a kapucni miatt. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de akkor véletlen könyékkel arcon vágtam.
-Ne haragudj!-fordultam hirtelen hozzá.
-Nem tudsz vigyázni?-ordított rám.
-Véletlen volt. Elnézést! Segíthetek valamit?
-Takarodj az utamból!
A lány fejéről lehullott a kapucni, így megmutatva arcát. Jenna volt az. Gyönyörű kék szemei napsütés nélkül is csillogtak. Hófehér arcát a hideg miatt keletkezett piros pír díszítette. Meseszép volt.
-Nem hallod? Húzz az utamból.-A meglepettségemtől mozdulni sem tudtam.-Bunkó.-került ki, majd besétált az ajtón.
-Gyere!-ragadta meg a kezem az éppen akkor odaérő Glenda és behúzott az épületbe.