11. rész

Sziasztok:3
Ez a rész egy kicsit rövid, lett úgyhogy bocsánat...de azért remélem tetszeni fog:)
Jó olvasást!<3

*Harry szemszöge*

Nyakig betakarózva feküdtem az ágyban és a plafont bámultam, amikor Melody is csatlakozott hozzám. Felé fordultam és mosolyogva megcsókoltam. Jó volt végre mellette a saját ágyamban feküdni. Mindannyian hiányoztak már...Kezét az enyémre tette, ujjainkat pedig összekulcsolta és úgy néztük egymást percekig...csendben..Egyikünk, sem szólalt meg, csak élveztük a pillanatot, hogy újra együtt vagyunk, orvosi gépek, és gyógyszerek nélkül. Szemeit lecsukta, és a hátára fordult, de a kezemet nem engedte el. Én  mozdulatlanul feküdtem tovább, és néztem ahogy mellkasa fel és le emelkedik, majd egyszer csak, elengedte a kezem és ismét felém fordult. Könyökére támaszkodva a tenyerét az arcára tette és úgy szólalt meg..
-Harry...Én annyira örülök, hogy Julian boldog, és szerelmes...de nekem ez a Jenna, valahogy nem illik hozzá. Annyira durva lány..Julian, pedig olyan kis szerény fiú...Miért pont ő kell neki? Annyira más személyiségek..
-Talán, erre mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást.-mosolyogtam.
-De ez más..Ez a lány csak ki használja Jult...és én ezt nem akarom...össze fogja törni a szívét...Még sohasem volt szerelmes a fiunk..Még soha nem volt barátnője...Nem akarom, hogy pont egy ilyen lány legyen az akibe szerelmes a fiam..Ő sokkal jobbat érdemel, egy ilyen lánynál...
-Miért gondolod, hogy csak kihasználná?
-Csak nézz rá...Annyira rossz még a tekintete is..Te tegnap egy hercegnőként láttad, mert tényleg olyan volt, de én a kezdetektől ismerem..Ő miatta változott meg Julian...Megváltoztatta ez a lány...Julian ijesztőnek tartotta és most nem tudom, miért szerelmes belé...
-Mert megfogta benne valami, ahogy annak idején benned is megfogott valami..
-Harry azt hiszem nem érted...Ez a lány miatt összefog törni a fiunk...
-Melody, ne legyél már ilyen..Jenna szereti Juliant és Julian is szereti Jennát...Ne avatkozz bele a szerelmükbe...Ők jól megvannak együtt! Hagyd őket!
-De...
-Psszt.-tettem a szája elé az ujjam.-Késő van már...Csak fáradt vagy...Aludjunk inkább.-hajoltam hozzá közelebb és egy csókot nyomtam a szájára.
-Akkor is nekem lesz igaza..-fordult el tőlem és leoltotta az éjjeli szekrényen lévő lámpát.
Oldalamra feküdve bámultam ki az ablakon. A telihold bevilágította a szobát, a fák árnyéka felrajzolódott a falra. Kiskoromban mindig rettegtem ezektől, de mára már gyönyörű díszként látom őket, amik este előbújnak a falon reggel pedig eltűnnek. A falon játszadozó faárnyékokat figyelve Melodyn gondolkodtam...Miért gondolja, hogy az a kedves lány kihasználná Juliant. Olyan kis bájos lány..Mért tenne ilyet vele? Nem hinném, hogy olyan lenne...Lehunytam a szemeim, és aludni próbáltam, de nem sok sikerrel jártam. Órák hosszat csak forgolódtam össze vissza. Volt valami a fejemben ami nem hagyott aludni, csak nem tudtam mi az..Olyan hiány érzetem volt..Besüppedt alattam az ágy, mire kinyitottam a szemem és annyit láttam, hogy az ág árnyékai helyett egy lány formája vetődik a falra. Az ablak felé néztem,majd kimásztam az ágyból és óvatosan megközelítettem a feleségemet. Hátulról átöleltem, így együtt figyeltük a holdat és a csillagokat. A néma percek után megpusziltam, és a fülébe súgtam.
-Ha most nem lenne olyan hideg odakint, levinnélek a karjaimban és kiülnénk a hinta székre, néhány gyertyával körülöttünk és úgy figyelnénk a csillagokat.
Kimászott a karjaim közül és elsétált a szekrényig. Felvett egy pulóvert és egy melegítőnadrágot, majd nekem is oda hoztam mindkettőt. Belebújtam a ruhadarabokba Melody addig pedig valamit keresgélt a szekrény mélyén. Mikor megtalálta amit keresett, összehajtogatta és a kezében tartva mosolygott. Tudtam mire gondol, így odamentem hozzá felkaptam és halkan kisétáltam vele a szobából, majd levittem a lépcsőn. Amint leértünk a fiókban keresgélt egy kicsit, majd a kezembe adta az apró kis gyertyákat. Felhúzott egy papucsot én pedig ráadtam a kabátját majd én is magamra vettem a vastag ruhadarabot és egy papucsba belecsúsztattam a lábamat. Újra a karjaimban tartottam és kisétáltam vele az udvarra. Leültettem a hintaszékre, majd a kezében tartogatott pléddel, jól betakartam. A mécseseket a földre pakoltam és egyesével meggyújtottam őket, végül pedig én is leültem a hintaágyra. Felhúzott lábakkal ültünk a hideg téli éjszakában a takaró alatt. Melody a mellkasomra dőlve figyelte a csillagokat én pedig őt átölelve néztem őket.
-Te és én mindenre képesek vagyunk.-suttogta.
-Bizony.-mosolyogtam.
Némán figyeltük a fényes pöttyöket az égen, amikor apró fehér pelyhek kezdtek hullani az égből.
-Harry! Esik a hó!-kelt fel a mellkasomról Melody és csillogó szemekkel nézett rám. Mintha egy kisgyerek lett volna, aki még soha nem látott hóesést. Aprót bólintottam, amit egy mosollyal bővítettem.Tekintete visszatért a fehér pelyhekre amik egymást követve szállingóztak le az égből. Szemei úgy ragyogtak akár két csillag az égen. Olyan boldognak tűnt. Egy perce még szomorú volt, de örültem hogy végre nem az! Lehet hogy félti Juliant, attól hogy összetörik a szíve, de ez minden fiatallal megesik..Nagyon kevesen találják meg elsőre az igaz szerelmet...Kivertem a fejemből, a rossz gondolatokat, és tovább néztem Melodyt ahogy élvezi a hóesést. Magamhoz húztam és megpusziltam, így együtt gyönyörködtünk az időjárásában.

*Melody szemszöge*

Mikor kinyitottam a szemem, már a meleg szobában voltam. Harry mellettem feküdt az ágyban és mélyen szuszogott. Az órára néztem és már tizenegy óra volt. Közelebb bújtam Harryhez, mellkasán végigsimítottam a kezem, majd megcsókoltam. Nagy zöld szemeit lassan kinyitotta, majd mosolyogva viszonozta a csókot. Szorosan magához húzott és megölelt. Mikor lazított a szorításából, kibújtam karjai közül és kimásztam az ágyból. A szekrényhez sétáltam és kiválasztottam a mai ruhámat. Levettem a felsőmet, majd átvettem a másikat és ugyan így tettem a nadrággal is. Ránéztem Harryre aki mosolyogva keresztbe tett kézzel az ágytámlának dőlve nézett. Visszabújtam mellé az ágyba és újra és újra megcsókoltam.
-Köszönöm a tegnap éjszakát, hogy kivittél az udvarra és hogy ilyen jól érezhettem magam...
-Nincs mit.-mondta rekedten suttogva.
-Basszus Hazz! Megfáztál kicsim?
-Nem.-nevetett, ugyan olyan hangon.-Menjünk le enni. Éhes vagyok.
-Nem! Te itt maradsz!-húztam rá a takarót.-Majd én hozok neked enni.
-De nem tudod mit akarok enni.
-Mit akarsz enni?
-Omlettet.
-Most csináljak neked omlettet?  Nem elég a pirítós?
-Megcsinálom magamnak nagyon szívesen!
-Két omlett rendel Harry Styles részére! Értettem! Máris hozom!-pusziltam arcon.
-Egy angyal vagy!
-Tudom.-nevettem.-De az ágyban maradsz!
-Megígérem hogy ágyban maradok.-nevetett.
Újra kimásztam az ágyból és kiindultam a szobából. Lesiettem a lépcsőn és a konyhába mentem. Kivettem a tojást a hűtőből, majd készíteni kezdtem Harrynek a reggelit. Mikor elkészült, tálcára tettem egy forró bögre teával és egy gyógyszerrel együtt és felvittem a szobába. Amint felértem Harry póló nélkül egy hosszú nadrágban állt az ablak előtt a párkányra könyökölve. Mikor meglátta hogy visszajöttem futó tempóban ugrott vissza az ágyba és húzta magára a takarót.
-Lebuktál fiatal ember.-tettem keresztbe a kezem és néztem rá mérges arccal..bár hatástalanul, mert zöld szemeivel megbánással teli arcot vágott így nem tudtam rá haragudni. Nevetve ültem le mellé az ágyra és tettem az ölébe a tálcát amire a reggeliét pakoltam.
-A többiek mit csinálnak?-kérdezte, miután lenyelte az első falatot.
-Szerintem még alszanak.
-Ilyen sokáig?
-Te is még csak fél órája vagy fent...-Megrántotta a vállát majd tovább folytatta a reggelijét.-Úgy gondoltam ma elmegyek Juliával vásárolni és kikapcsolódni, ha nem baj.
-Menj nyugodtan.-mosolygott.-El leszek egyedül.
-Áthívom Niallt és rá bízlak hogy pihenj.
-Ez komoly Mell? Pont Niallra?
-Mert szerinted jobb Louis aki három percnél tovább nem tud egy helyben maradni, vagy Zayn akinek mindig van valami őrült ötlete?
-És mi van Liammel?
-Elutaztak "telelni"-mutattam idézőjelet a kezemmel.-Amúgy is mi bajod van Niallel?
-Nincs semmi bajom, csak ha vele vagyok nagy rá az esély hogy elhízom..-húzta mosolyra a száját.
-Jaj te! Én még dagin is szeretni foglak!
-Biztos?
-Száz százalék!
-Akkor mire vársz? Hívd fel Niallt és irány vásárolni.-nevetett, mielőtt megcsókolt.
-Óvatosan a csókokkal Mr. Styles! Nem akarok beteg lenni!
-Rendben Mrs. Styles!-húzott magához és addig csókolt, amíg el nem fogyott a levegője.
-Ha beteg leszek meghalsz!-töröltem le a számat.
-Mrs. Styles kisasszony begurult.-nevetett, majd szorosan megölelt.


Már a cipőbe bújtattam bele a lábamat, amikor csöngettek. Kinyitottam az ajtót és elém tárult a két jó barátom mosolygós arca. Juliával egymást ölelve köszöntöttük egymást, ahogy Niallel is..Mindketten besétáltak az ajtón. Niall lerúgta a lábáról a cipőt és mint aki otthon érezte magát a konyhába sietett.
-Niall vigyázz Harryre hogy pihenjen! Nem szabad semmi megterhelőt csinálnia!
-Jó jó! Na jó vásárlást csajok!-csukta be az ajtót, mikor kijött a konyhából egy szál virslivel.
-Most a férjed kitessékelt a házamból?-nevettem.
-Úgy tűnik..-mosolygott Julia. Beültünk a kocsiba, én pedig a gázra léptem és elindultunk.-Van valami elképzelésed  mit akarsz venni vagy csak úgy vásárolunk?-kérdezte.
-Harrynek akarok valami felejthetetlen karácsonyi ajándékot venni.
-Felejthetetlent?-nevetett.-Mégis mire gondoltál.
-Hát...-nevettem.-Esetleg egy szexi fehérnemű?
-Neked vagy neki?
-Mindkettőnknek! Egy kollekciót.
-És hogy adnád neki oda? Nem hiszem hogy a fa alatt jó lenne, amikor mindannyian ott vagyunk..Bár biztos zavarba hoznánk..
-Egy kimerült nap után, amikor hazaér, elé állni, fehérneműben éééés...."elkényeztetni"-mondtam hangsúllyal.
-Egy ilyennek asszem Niall is örülne...
-Szerintem tuti.
Az utunk további részét végig nevettük, majd mikor megérkeztünk a bevásárlóközpontba a fehérnemű üzletek felé vettük az irányt.

10. rész

Sziasztok:)

Elkészült a 10. rész, úgyhogy ehhez kérlek titeket komizzatok legalább két szót:) mivel Teddy*-* kérte, hogy legyen Tobyról és Glendáról rész, ezért most egy ilyet hoztam. Mivel elkapott az ihlet így már ma meg tudtam írni:) remélem tetszeni fog:)

jó olvasást!<3

*Toby szemszöge*

-Annyira lelkiismeret furdalásom van Julian miatt..-feküdt a mellkasomra Glenda.
-Miért?
-El kellett volna neki mondanunk..Igaza volt, arról amit mondott..
-Nyugi már! Úgyis túl teszi ezen magát, aztán megbocsát és minden újra a régi lesz.
-De, ha mégse?-támaszkodott a könyökére.
-Julian már rengeteg dolgot megbocsátott már, egy ilyen kis semmiséget, pár nap alatt elfelejt és megbékél!
-Épp ez, hogy annyi mindent megbocsátott már!
-Mi is elfogadtuk, hogy együtt vannak Jennával és hogy elhanyagolt minket, úgyhogy ennyi a legkevesebb amit tehet, hogy nem fog haragudni ránk!
Glennda nem mondott semmit, csak visszafeküdt a mellkasomra. Bekapcsoltam a tévét, de nem sokáig néztük együtt, mivel a film első felében elaludt. Betakartam, majd lehalkítottam a tévét és lekapcsoltam a lámpát, így már csak az éjjeli szekrényen lévő lámpa fénye világította be halványan a szobát. Óvatosan kimásztam Glenda alól és egy párnát tettem a feje alá. Lemásztam az ágyról, és az ajtó felé indultam, amikor hirtelen megálltam.
-Hová mész?-suttogta.
-Lemegyek enni.-fordultam vissza, hogy rá nézhessek.
-Veled mehetek?
-Az előbb már aludtál.-ültem le mellé az ágyra.-Biztos nagyon fáradt vagy, majd hozok fel neked valamit enni rendben?
-Szeretlek.-csókolt meg.
-Álmodj szépeket.-pusziltam meg, majd felálltam és kisétáltam az ajtón.Lesiettem a lépcsőn, majd a nappaliban ülő szüleimhez mentem.-Anya.-ültem le mellé a kanapéra.
-Mond.-tette le a könyvet a kezéből, és mosolyogva rám nézett.
-El kell mennem Julianhez, de Glendát itt kell hagynom..Nem szeretném, ha velem jönne..Már elaludt, de ha bármi baj lenne vigyáznál rá?
-Persze! Menj csak! De siess, mert már késő van és nem hiszem, hogy Glenda örülne, ha nem találna maga mellett ha felébred..
-Köszönöm.-álltam fel, majd a fogasról leakasztottam a kabátomat, felhúztam egy cipőt és már ki is viharzottam a házból.
Gyors léptekkel, siettem Julianékhez. Útközben előhúztam egy szál cigit a zsebemből, és meggyújtottam. Megszívtam a nikotinnal teli szálat, majd kifújtam a füstöt. Néztem ahogy elszáll a sötét éjszakában és újra beleszívtam egyet. Kitisztította az agyamban a kusza gondolatokat és újra épp ésszel tudtam gondolkodni. A hideg téli idő csípte az arcomat és a kezem is fázott. Csak reménykedni tudtam, hogy Julian legalább beenged a házba. Nem tudtam még mit akarok neki pontosan mondani, de abban biztos voltam miért megyek. Tisztázni, közölni akartam vele mindent.Kiönteni neki a szívemet, még ha haragszik is rám..Amint megérkeztem az ismerős ház elé mély levegőt vettem, a csikket eldobtam, majd ráléptem és becsöngettem a házba. Egy kis várakozás után kinyílt az ajtó és Harry jelent meg előttem.
-Toby? Mi járatban ilyenkor?-nézett rajtam végig.-Gyere be! Nagyon hideg van kint..
-Julianhez jöttem...Beszélnem kell vele.-léptem át a küszöböt. A meleg szobát menedéknek érezte a testem, így már nem vacogtam annyira. Álltam az ajtóban és vártam hogy Harry szóljon a fiának.
-Menj fel hozzájuk nyugodtan. Jennával vannak a szobájában.
-Akkor...nem is zavarok inkább...-nyeltem egy nagyot..
-Valami baj van Toby?
-Nem nincs semmi...-ráztam a fejem  bizonytalanul, majd a kilincsre nyúltam és lenyomtam.
-Szóljak neki?
-Nem szükséges majd máskor vissza jövök.-nyitottam ki az ajtót.-Azért köszönöm.-mosolyogtam.-Jó éjt Harry és bocsi a zavarásért!
-Nem zavartál. Nektek is jó éjszakát.-csukta be az ajtót.
Hazafelé indultam és néztem ahogy a lélegzetem eltűnik a hideg utcán, majd újra és újra eltűnik. Lassítottam a lépteimen hazafele menet, mint amikor jöttem. csak én voltam egyedül a csendes utcán,vagyis ezt csak én gondoltam így, mindaddig amíg valaki a vállamra nem tette a kezét. Ijedten fordultam hátra és lassítottam le a lélegzetem, amikor észrevettem ki az.
-Mit keresel itt?
-Hozzám jöttél nem de?
-De igen...de nem akartalak zavarni titeket..
-Jenna már elaludt, apa meg szólt, hogy kerestél...
-Hát..igen...
-Miért? Mit akarsz?
-Bocsánatot akarok kérni..Sajnálom hogy nem mondtuk el, de nem tudtuk hogy fogadtad volna...
-Ezért inkább eltitkoltátok? Mond mégis mióta tart ez?
-Körülbelül két hete...
-Áh értem..és még tartott volna két hónapig is ha nem veszlek észre titeket...már ha addig veled maradt volna...
-Kérlek ne haragudj!
-Toby én nem haragszom, csak rosszul esik..Ti ketten vagytok a legjobb barátim és rosszul esik hogy nem szóltok egy ilyen dologról...
-Sajnálom..
-És tudod féltem tőled Glendát...Össze fogod törni a szívét...Egy normális kapcsolatod sem volt még...Nem úgy bánsz a nőkkel ahogy ők azt megérdemlik..Kihasználod őket és ezt nem akarom, hogy Glendával is így legyen..Lehet hogy erős lánynak látszik kívülről, de nem az..Nagyon is törékeny lány...És most szerelmes...Szerelmes beléd..Neked adta a szívét, úgyhogy kérlek ne használd ki! Szeresd! Tegyél meg mindent azért hogy boldog legyen! Ne hanyagold el senkiért se!
-Nem fogom ígérem! Szeretni fogom örökké! De kérlek segíts nekem!
-Miben?-kerekedtek el a szemei.
-Te annyira tökéletes vagy! Mindenkivel úgy bánsz mintha egy angyal lenne, egy törékeny porcelándarabka, ami bármelyik percben darabokra törhet..Apró kis szilánkokra...Én is ilyen akarok lenni, aki vigyázni tud Glendára!
-Toby!-tette kezét a vállamra.-Nem kell ehhez más, csak annyi, hogy SZERESD! Mutasd ezt ki neki! Törődj vele! Hallgasd meg! Figyelj rá!
-De én erre nem vagyok képes...Nem tudom kimutatni amit érzek..
-Mond neki hogy szeretlek, öleld át, csókold meg, simítsd meg az arcát, minden apró, gyengéd mozdulattal jelzed felé, hogy fontos neked!
-És ha elrontom?
-Ezt nem lehet elrontani ha tényleg szereted!
-Köszönöm!-öleltem magamhoz.
-Egy barátnak bármit.-mosolygott, majd visszaölelt.-Menni fog?
-Remélem...
-Sok sikert!
-Julian elmondhatok neked valamit?
-Persze!
-Tudom, hogy félsz, hogy kihasználom Glendát, vagy összetöröm a szívét, de ne félj! Tudod, sohasem éreztem még így, de most tudom, hogy tényleg szerelmes vagyok! Amikor vele vagyok ott vannak a pillangók a hasamban, izgulok, ha mondok neki valamit, ha megcsókol bizseregni kezd mindenem...Tudom, mindez furcsán hangzik, főleg tőlem...Soha senkinek nem mondtam még hogy szeretlek, vagy hogy mindennél fontosabb vagy nekem! Senki iránt nem éreztem még ilyet mint Glenda iránt! Mindenki azt hiszi, hogy én vagyok az iskola menő sráca, nem félek semmitől, és senkitől, de ez nem így van! Nagyon félek, rettegek valamitől...Attól, hogy elveszítem őt! Ő annyira tökéletes! Jobbat nem is kívánhatnék! Nem tudom miért pont én kaphattam meg őt!? Miért érdemeltem őt ki magamnak! De ha már megkaphattam ígérem örökké vigyázni fogok rá és vele maradok mindörökké! Soha nem fogom megbántani, mert szeretem őt! Az életemnél is jobban!
-Nem gondoltam volna, hogy ezt tőled fogom egyszer hallani.-vigyorgott.-Toby Horan ilyet mondjon egy lányról...Hogy szívből szeressen valakit...Soha nem gondoltam volna! De úgy látom, hogy rosszul gondoltam...Örülök, hogy így gondolod Toby és hogy tényleg szereted őt! Tudod belehalnék abba ha összetörne a szíve! Ha bárki bántaná! Én hiszek neked, hogy teljes szívedből szereted úgyhogy kérlek vigyázz rá! Tudod, lehet hogy erős lánynak látszik, de belülről egy gyenge lány és könnyen összetörhet..És ha összetörik, mindenre képes...mindenre...-ismételte meg újra a szót.-Vigyázz rá kérlek!
-Vigyázni fogok rá ígérem! Ha velem van semmit bántódása nem eshet! Mindentől megvédem és szeretni fogom!
-Bízom benned Toby!-ölelt meg.- De most mennem kell, mert nem akarom Jennát egyedül hagyni.
-Én is haza megyek, mert nálunk van Glenda.-mosolyogtam, majd elköszöntünk egymástól és mindketten külön irányba haza indultunk. Jobban éreztem magam hogy tudom Julian már nem haragszik és hogy mindezt kiadhattam magamból..Soha nem voltam még igazán szerelmes...Persze voltak barátnőim, de mind csak arra kellet, hogy "kiéljem a vágyaim". .Tudom, ez bunkón hangzik, de ez az igazság...Egy rendes barátnőm se volt eddig, akit sajnáltam volna, amikor szakítottunk...Mondjuk mind gyönyörű és formás lányok voltak, de utána jött mindig egy jobb és szebb...De most hogy itt van Glenda, semmi többre nem vágyom csak arra, hogy vele lehessek... Egyre gyorsabban szedtem a lábaim, hogy minél hamarabb Glenda mellett érezhessem magam...Kis séta után a házunk előtt álltam, a kulcsot a zárba dugtam, majd elfordítottam és kinyitottam az ajtót..Lerúgtam a lábamról a cipőt a kabátomat pedig felakasztottam. A konyhába indultam, hogy csináljak magamnak és Glendának kakaót. Kivettem a hűtőből a tejet, kiöntöttem két bögrébe és betettem a mikróba, addig pedig elővettem a kakaóport. Amíg melegedett a tej, kinyitottam a szekrényt és nézelődni kezdtem benne, hátha találok valami édességet..Kis keresgélés után megakadt a szemem két tábla milka csokin. Kivettem őket a szekrényből és a csipogó mikróhoz léptem hogy kiszabadítsam a tejeket a forró dobozból. Beleöntöttem a bögrékbe a barna port, és egy kiskanállal megkavartam őket, majd egy tálcára tettem, amire a csokik is kerültek és felsétáltam vele a lépcsőn. Kinyitottam óvatosan az ajtót,majd a lábammal belöktem. Letettem az asztalra a tálcát, és lassan bebújtam a takaró alá és magamhoz húztam Glendát. Halkan szuszogott, majd szemét lassan kinyitotta és rám nézett.
-Hol voltál? Olyan hideg vagy...
-Volt egy kis elintéznivalóm...-nyomtam egy puszit a nyakára.
-Jaj ne! Olyan hideg az orrod és az arcod is!-húzta össze magát nevetve.
-Ezért hoztam forró kakaót csak neked és nekem.-csókoltam meg a száját, és kimásztam az ágyból, hogy odavihessem az általam készített finomságot.-Majd odaviszem!-emeltem fel a tálcát, mire visszahúzta magára a takarót.-Remélem ízleni fog.-ültem le az ágyra.
-Ebben biztos vagyok!-vette el az egyik bögrét a tálcáról.
-Na milyen?-kérdeztem, miután beleivott. Undorodó képet vágott, de nem bírta sokáig, előbújt egy sunyi mosoly a szája sarkán és hogy azt leplezze újra beleivott.-Szóval finom lett.-nevettem, majd én is beleittam az enyémbe.-Ez tényleg jó lett.
-Ügyes vagy.-nevetett.-Tudsz csinálni két bögre kakaót! Ehhez tehetség kell.
-Gúnyolódsz velem?-vettem ki a kezéből a kakaót és a tálcára tettem, ahogy az enyémmel is csináltam.-Hát te akartad.-Lehúztam róla a takarót és ráugrottam.
-Ne csináld ezt!-kiabált amikor elkezdtem csikizni.-Kérlek ne!-sikította.
-Én mondtam hogy nem jó ötlet velem kötözködni.-csókoltam meg, majd hirtelen leugrottam róla, amikor kinyílt az ajtó.
-Őhm...Nem akartam zavarni...-csukta be rögtön az ajtót anya.
-Nem zavarsz!-ültem fel az ágyon, ahogy Glenda is tette és a füle mögé igazított egy tincset.
-Csak gondotlam hozok fel nektek egy kis sütit és kakaót.-mutatta fel a tálcát mire mindketten elnevettük magunkat Glendával. Felemeltem az ágy mellett heverő tálcát és anya is elmosolyodott.
-Szóval ti már ittatok kakaót. Azért a sütit itt hagyom. Niallnek ízlett, úgyhogy nem hiszem hogy olyan rossz lett..-nevetett.
-Először is anya, apa mindent megeszik...másodszor, pedig  a kakaót is itt hagyhatod.-másztam ki az ágyból. Elvettem anya kezéből a tálcát, és kicseréltem a régivel, amit még én hoztam be. Levettem róla a csokikat és át tettem az új tálcára, majd megöleltem anyát.
-Ésszel kisfiam.-súgta a fülembe alig hallhatóan, majd megölelt.-Jó éjt fiatalok.-mondta miután becsukta maga mögött az ajtót.
-Mindig is imádtam anyukádat. Meg persze apukádat is.-mosolygott, amikor vissza bújtam mellé a takaró alá.
-Örülök, ha bírod őket.-nyomtam egy csókot a szájára.
-Durva abba belegondolni, hogy pár éve még kicsik voltunk és együtt játszottunk ebben a szobában, most pedig itt fekszek melletted az ágyba és szerelmes vagyok beléd..Soha nem gondoltam volna, hogy pont te leszel az a fiú, akinek azt mondhatom hogy szeretlek.-bújt hozzám közelebb.-Szeretlek Toby.
-Én is szeretlek Glenda.-szorítottam magamhoz.
-H..hány ó..óra van?-ásított.
-Hajnali egy múlt négy perccel..
-És anyukád ilyenkor süt?
-Sose volt átlagos a családom. Apa énekes, és bármennyit tud enni bármiből, anya meg hát anya...Egy őrült, mindig vidám nő, aki mindig mindenre képes volt és még most is képes.
-Te pedig a mindig tökéletes fiuk.-nevetett, majd egy csókot nyomott a számra.
-Vicces vagy.-mosolyogtam.-Álmos vagy?-kérdeztem, miután ásított még egyet.
-Egy kicsit...
-Akkor aludjunk.-mosolyogtam.
-Kaphatok egy pizsamát?-mondta kicsit zavartan.
-Nem tartok itthon csaj pizsamát..-nevettem.
-Olyan hülye vagy! Akkor máshogy kérdezem. Kaphatok egy pólót?
-Válassz.-mutattam a szekrényem felé.
-Köszönöm.-csókolt meg, majd kinyitotta a szekrényt, én pedig átvettem a pólóm a párnám alatt lévő trikóra és kivettem két boxert a fiókomból. Odamentem Glendához, hátulról átöleltem, majd megcsókoltam és a kezébe adtam az egyiket.
-Mit kezdjek vele?-nézett rám.
-Vedd fel.-kacsintottam.
-De akkor menj ki innen amíg átöltözök.-tolt el magától.
-Ahhj.-vágtam szomorú arcot.
-Nem tudsz meghatni.-nevetett.-De tudod mit inkább én megyek át a fürdőbe. Félek, hogy bekameráztad a szobádat...
-Hogy gondolhatsz ilyet?
-Csak vicceltem.-húzott magához, hogy megcsókolhasson.-Na sietek!-vett ki egy pólót a szekrényből és eltűnt az ajtóban.
Gyorsan én is átvettem az alsónadrágot, és a szoba sarkába dobtam, majd befeküdtem az ágyba és nyakig betakarózva vártam, hogy Glenda vissza jöjjön. Amikor kinyílt az ajtó, óvatosan bekukucskált, majd besétált a szobába. A pólóm a térdéig ért neki, ami ezáltal eltakarta a boxert ami rajta volt. Mosolyogva figyeltem, ahogy becsukta az ajtót, és kivette a gumit a hajából, ami így a vállára hullott. Ő is rám mosolygott, majd futva rám ugrott az ágyba. Szorosan átöleltem és bebújtunk a takaró alá. Mellkasomra fektette fejéét, miután egy hosszú csókot lehelt a számra.
-Jobban áll a pólóm neked mint nekem!
-Bizony.-nevetett.-Tetszik a wc illatosítótok.-kezdett el hangosan nevetni.
-Te nem vagy normális!
-Jól van na..de olyan jó illat van a we-be!
-Örülök ha tetszik! Amúgy holnap ha hazamész, ami remélem sokára lesz, majd megnézem a rólad készült szexi videót!
-Mi? Milyen videót?
-Ami a fürdőben készült rólad. Honnan voltál olyan biztos abban hogy ott nincs kamera?
-Ugye csak viccelsz!
-Persze te buta!-nyomtam egy puszit a fejére.-De nem biztos!
-Olyan gonosz vagy.!
-De legalább szeretlek!
-Én is szeretlek! Jó éjt Toby!
-Jó éjt!
Leoltottam a lámpát, utoljára megcsókoltam,majd mindketten elaludtunk.

9. rész

Sziasztok:)
Sok sok késéssel, de meghoztam a részt...bocsánat, hogy ilyen sokára, de újra elkezdődött a suli és mivel pályaválasztás előtt vagyok így muszáj tanulnom...próbáltam valamivel hosszabb és jobb részt írni, úgyhogy remélem tetszeni fog:) ja és kommenteket elfogadok:33
Jó olvasást! 

Két hét. Két hete hogy apa kórházban van.Semmi nem történt vele, mióta bevitték. Anya egy perce sem mozdul el tőle. Ébren van a nap minden percében. Mi pedig Emilyvel Brendonnál vagyunk addig amíg minden rendbe nem jön. Az őszi szünetnek már vége és alig van két hét az előadásig. Minden remekül megy, már mindenki tudja a szövegét és hogy mi a dolga. Jennával pedig nagyon jól megvagyunk. Anyáék még nem tudják, de nem is szeretném, ha már most megtudnák. Most csak az a lényeg, hogy Harry felépüljön! Glendával és Tobyval pedig kibékültünk és minden újra a régi. Mindannyian nagyon  izgatottak vagyunk az előadást, illetően..A tanárok próbálnak minket nyugtatni, több kevesebb sikerrel. Mindenki attól fél, hogy elfelejti a szövegét, vagy elesik a színpadon. A próbákon mindenki tökéletesen végzi a feladatát, de akkor is félünk. Túl akarunk már esni a fellépésen, de az még egy kicsit odébb van.
-Julian!-kiabált Brendon.
-Igen?
-Megjött Jenna!
-Máris megyek!-dobtam az ágyra a laptopot és már futottam is le a lépcsőn.-Szia szerelmem!-csókoltam meg.
-Szia!-csókolt vissza.-Hogy vagy?
-Jobban mint tegnap.-mosolyogtam majd kézen fogva felsétáltunk a szobába.
-Nem hánysz már?
-A-a.-ráztam meg a fejem.
-Lázad sincs?
-Nincs.
-Bevetted a gyógyszert?
-Jenna! Olyan vagy mint anya!
-Csak éppen, most ő nem tud rád vigyázni ezért teszem ezt én.-csókolt szájon.
-De akkor is minden rendben van.
-Bevetted a gyógyszert?-tette fel újra a kérdést.
-Igen.-forgattam meg a szemem.
-Rendben.-huppant le az ágyra.
-És mi újság nálatok?-ültem le mellé.
-Semmi különös.-rántotta meg a vállát.
-Na mesélj.-fogtam meg a kezét.
-Anyám le akar szokni a piáról...
-De hát ez nagyszerű!-mosolyogtam.
-Úgyse fog menni neki!-állt fel, hogy odalépjen az egyik polchoz.
-Dehogynem! Csak segítened kell majd neki!
-Nekem?-emelte fel a szemöldökét.
-Igen. Segítségre lesz majd szüksége. Menj el vele a azokra a kúrákra és segíts neki!-léptem oda hozzá.
-Nekem ez úgyse menne...
-Nem tudnál neki segíteni?
-Te nem láttad még anyámat, akkor amikor nem ivott semmit és pia hiánya van...Borzalmas..
-Elhiszem, de ha nem segítesz neki rosszabb lesz. Tudod mennyi emberen segítettek már az ilyen kúrák?
-Nem, de nem is érdekelnek...
-Jenna nem szeretem amikor ilyen vagy!
-Ne haragudj!-fogta meg az arcom, majd megcsókolt.
Miután visszafordult, átkaroltam a derekánál fogva és vele együtt figyeltem a polcokon lévő tárgyakat. Jennának megakadt egy képen a tekintete, majd a kezébe vette és közelebbről is megnézte.
-Ez anyukád?-mutatott a képen lévő nőre.
-Nem..Ő a nagymamám.
-Nagyon hasonlít anyukádra!-mosolygott.-Biztosan ő is kedves nő!
-Biztosan az volt...-tettem az állam Jenna vállára.
-Hogy érted hogy volt?-fordította oldalra a fejét, hogy rám nézhessen.
-Nem ismertem...Mielőtt Glenda megszületett autóbalesete volt és belehalt a sérülésekbe...
-De hát akkor Glenda hogy született meg?
-Őt még meg tudták menteni az orvosok...De Katet már nem sikerült...-nyeltem egy nagyot.
-Sajnálom...
-Anya nagyon szerette...Ahogy Brendon és nagyapa is...Az az időszak mindannyiuknak nagyon nehéz volt...
-Elhiszem..
-És Harry vele volt akkor is! Minden percben vele volt...Sose hagyta egyedül...és úgy érzem anya most ezt meghálálja neki..
-Akkor a szüleid igazi álompárnak mondhatóak?
-Igen..-mosolyogtam..-Én is olyan akarok lenni mint ők! Azt akarom hogy a gyerekeink példaképként tekintsenek majd ránk!
-Gyerekeink? És ránk?
-Jenna én nagyon szeretlek! Az életemnél is jobban!
-Ezt komolyan mondtad?-nézett mélyen a szemembe.
-A legkomolyabban.-tettem a kezeim az arcára, majd megcsókoltam.
-Azt hiszem...-csuklott el a hangja.-Segítek anyámnak, addig amíg lehet...-ölelt át.
Mosolyogva öleltem szorosan magamhoz, majd egy csókot nyomtam a fejéére.

*2 héttel később*

-Julian!-hallottam Mrs. Brown hangját.
-Itt vagyok.-mentem oda a tanárnőhöz.
-Ott van az a férfi. Látod?
-Igen.
-Menj oda és megnézi hogy minden rendben van e a ruháddal.
-Rendben.-bólintottam és remegő lábakkal a férfi irányába indultam.
Mindenem remegett az izgalomtól. Beszélni alig tudtam, csak a szövegemet szorongattam a kezemben. Mikor odaértem a férfihez akihez küldött az osztályfőnököm, letettem egy asztalra és ideges arccal figyeltem a körülöttem föl alá járkáló embereket, miközben a férfi a nyakkendőmet igazgatta. Jennát kerestem mindenhol a szememmel, de sehol sem találtam. Mikor a férfi végzett az öltözékem igazításával az öltözőket átszelve próbáltam végre megtalálni a barátnőmet. Amikor az egyik öltözőből kilépve letisztáztam magamban, hogy ott sincs, tovább siettem a folyosón, de amit ott láttam álmaimban sem gondoltam volna. Glenda és Toby egymást ölelkezve csókolóztak. Glenda, Toby ölében ült a nyakát átölelve. Mikor észrevettek a lány kiugrott a szőke fiú öléből és rögtön utánam futott, majd Toby is.
-Julian várj már!-kiabált.
-Minek? Azért hogy ne mondj el nekem semmit? Azért hogy újra átvágd a fejem?-álltam meg egy pillanatra.-Kösz nem kérek ebből!
-Julian...kérlek..
Megálltam és megvártam amíg odaérnek hozzám. Glenda átölelt, majd mikor helyreállt a lélegzete megszólalt.
-Julian én szeretlek! Testvéremként szeretlek, de hidd el, hogy köztünk nem lehetett volna több barátságnál...
-Te miről beszélsz?
-Rokonok vagyunk...Nem szabadott volna...Tudom, hogy ezt nehéz megérteni, de ez így van...
-Glenda én soha nem éreztem irántad többet! A nagynéném vagy! Engem az bántott meg, hogy nem mondtad el hogy együtt vagy Tobyval...Én rögtön szóltam neked Jennáról, de te le se szartál! Tudod ez nagyon fáj! És Toby a te részedről is!-fordultam felé.-Örülök, hogy együtt vagytok édesek vagytok együtt, de akkor is fáj, hogy annyit nem érdemeltem meg hogy én is tudjak róla...De nem is érdekel legyetek boldogok! És ha ennyire nem érdekellek titeket akkor felejtsetek el!
-Jul...
-Ne mondj semmit Glenda!-szakítottam félbe.-A színpadon találkozunk!-fogtam meg az épp arra futó Jenna kezét és elindultam vele a folyosó vége felé.
-Ez meg mi volt?-nézett rám.
-Semmi, csak az "legjobb barátaim"-mutattam idézőjelet.-nem voltak arra képesek, hogy szóljanak, hogy együtt vannak..
-Glenda és Toby?-kerekedtek el a szemei.
-Pontosan. A kis párocska a folyosón csókolóztak...De tudod nem az bánt, hogy együtt vannak, mert boldog vagyok, ha ők azok, hanem az, hogy  nem szóltak róla...És féltem Glendát...
-Miért?
-Tobynak egy normális kapcsolata nem volt még...
-Akkor most lesz!-mosolygott.-Szereti azt a lányt!
-És ha mégis csak kihasználja? Ha ráveszi, hogy lefeküdjenek, és utána otthagyja mint a többi lányt? Ha megalázza?
-De nem fogja kicsim! Glenda okos és nem fog vele olyan könnyen lefeküdni!
-Ha szerelmes, nem jár annyira az agya mint egyébként...
-Semmi baj nem lesz! Toby szereti őt! Nem fogja kihasználni!
-Nagyon remélem, mert ha igen összetöröm a képét!
-Nyugi.-csókolt meg, majd kézen fogva az öltözőhöz mentünk.
Besétáltunk a kis szobába, ahol halvány volt a fény, már szinte alig égett az izzó. Félhomály volt a szobában. Felemeltem Jennát és a tükör előtt lévő asztalra ültettem, majd a kezemet az arcára helyeztem és megcsókoltam.
-Annyira gyönyörű vagy!
-Köszönöm.-csókolt meg.
-Még sosem láttalak ilyen ruhába!-néztem rajta végig.
-Tudod mi a furcsa? Hogy még én sem láttam magam ilyen ruhában! Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen ruha lesz rajtam és egy öltözőben egy ilyen tökéletes fiúval fogok csókolózni mint te! Annyira szeretlek Julian!
Újra megcsókoltam, majd a fülébe súgtam.-Olyan vagy ma este mint egy hercegnő. Az én hercegnőm!
Jenna mosolyogva bújt a nyakamba, majd megpuszilt.-Ne izgulj! Minden rendben lesz!
-Honnan tudod hogy izgulok?
-Érzem.Remegsz, és a szívverésed is irtó gyors!
-Az csak azért, mert te velem vagy! Látod? Ilyen hatással vagy rám!
-De a remegést, nem én váltom ki belőled!-vigyorgott.
-Azt tényleg az izgulás.-nevettem el magam.
-Ne félj! Sikerülni fog!
-És mi van ha beégek az egész suli előtt?
-De nem fogsz!
-Annyira hiányoznak anyáék...Minden sokkal jobb lenne, ha Harry és Melody is itt lennének...
-Elhiszem...-mosolygott
-Most miért mosolyogsz?
-Csak olyan aranyos vagy amikor izgulsz!
-Ne nevess ki.-körbittetem le a szám.
-Én soha.-nevetett.
-Tíz perc és kezdünk!-nyitott be egy lány az öltözőbe.
-Rendben.-mosolygott rá Jenna.
-Legyetek a színpad mögött kezdésre! Rengetegen vannak, ne hozzunk szégyent a sulinkra! Ja és itt van valami díszvendég is! Remélem a főszereplők nem óhajtják elrontani...-húzta el a száját a lány majd kiviharzott.
-Szerinted tudja, hogy mi vagyunk a főszereplők?-kérdeztem.
-Nem hiszem.-nevetett.
-Tényleg arról nem hallottál kik ezek a díszvendégek vagy mik?
-Most hallom először.-rázta  meg a fejét.
-Akkor jó.-nevettem, majd levettem az asztalról.-Induljunk.-kulcsoltam össze az ujjainkat, majd kiléptünk a nagy folyosóra.
Végig sétáltunk a hosszú, végtelenségig tartó úton, amíg a függönyök mögött el nem köszöntünk egymástól. Öt perc volt a kezdésig, úgyhogy mindenki ujjait tördelve, feszengve várta az előadás kezdetét. Az az öt perc a végtelenségnek tűnt, amíg az osztályfőnökök, ki nem léptek a függöny mögül, hogy a közönséget köszöntsék. Egyre nagyobb mély levegőket, vettem, majd Mrs. Brown bemondta, hogy köszöntsenek minket nagy szeretettel! Elhúzódott a függöny, a zene pedig megszólalt. Mindenki körülöttem sétálgatott, és mondták a a szövegeiket, én pedig álltam egy helyben és imádkoztam, hogy ne essek össze, majd a zene elhalkult és akkor mozdultam meg én is. A színpad elejéhez mentem, majd remegő hangon elkezdtem a szövegemet.
-Nem értem minek ekkora felhajtás egy ilyen kis senki szülinapjára.
-Jason! A bátyád megnősült! Nem szülinap, és főleg nem egy senkié! Miért nem tudsz olyan lenni mint ő?
-Jaj anya! Eleve mi értelme van a házasságnak olyan fölösleges dolog! Csak egy papír semmi más.
-Inkább menj és ülj le az asztalhoz...Talán azért vagy ilyen mert rosszul vagy..Olyan sápadt is vagy...
Furán néztem Glendára mikor nem a szövegét mondta, majd rögtönözve leültem a nekünk kijelölt asztalhoz. A közönséget bámultam miközben a többiek táncoltak, vagy épp beszéltek. Amikor megpillantottam valakit, nem tudtam, hogy csak az idegesség miatt látom őt, vagy tényleg ott van e, de amikor rám mosolygott és azt tátogta hogy "Menni fog fiam!" akkor jöttem rá, hogy tényleg ő az.
-Jason! Jason!-ránéztem az előttem ülő Jennára, majd feleszméltem.
-Igen Brenda?
-Azt kérdeztem, hogy holnap jössz e az iskolai jótékonysági napra?
-Eszem ágában sincs!
-Most mért?
-Semmi kedvem jótékonykodni! Kész ennyi. Meg amúgy is van jobb dolgom is.
-Micsoda?
-Nem mindegy az neked?
-Mért vagy ilyen?
-Tudod mit válts más beszélgető társra. Köszi.
Hálát adtam az égnek amiért nem rontottam el a szövegem, majd ránéztem Harryre, aki csak mosolygott.
Az előadás többi része, tökéletesen sikerült, főleg a vége. Az utolsó jelenet, amikor Jason és Brenda megcsókolták egymást a közönség ujjongva tapsolt és egymás után álltak fel. Mindannyian egymás mellé álltunk, megfogtuk egymás kezét és meghajoltunk, majd a tanárok is odajöttek hozzánk és ők is meghajoltak. Mindenki állva tapsolt. Mikor lesétáltunk a színpadról Jenna a nyakamba ugrott és addig csókolgatott amíg a maradék szájfény le nem kopott a szájáról.
-Sikerült Julian! Megcsináltuk!-nyomott még egy csókot a számra.
-Igen sikerült.-öleltem szorosan magamhoz.-De most egy pillanatra el kell mennem.-mosolyogtam.
-Persze menj csak.
Nyomtam egy utolsó csókot Jenna szájára,majd elszaladtam. A nézőtérre mentem ahol több szülő és tanár is megállított, de amint tudtam tovább mentem, amíg a célomig nem értem. Ahogy odaértem Harryékhez átöleltem.
-Hát te?
-Gondoltam csak nem hagyom ki a fiam első előadását! Vagyis a tökéletes előadását!
-Jóbban vagy már?-öleltem magamhoz szorosan.
-Már 2 napja.- mosolygott.
-És nekem mért nem szóltatok?-néztem felváltva Melodyra és Harryre.
-Mert meglepetést akartunk!
-Hát sikerült!-mosolyogtam.-Szeretlek apa!-suttogtam.-Ne haragudj az eddigi viselkedésemért..Amiért ilyen voltam..Ígérem nem okozok több csalódást! Megváltozok! Olyan leszek mint...
-Mint Julian Styles. Maradj olyan amilyen most vagy! Én sajnálok mindent! Nem voltam olyan mint amilyennek egy apának kellett volna lennie..Tudom a múltat már nem tudom vissza pörgetni, de a jövő még lehet tökéletes! Megígérem hogy amit tudunk bepótolunk!-ölelt szorosan magához.
-Rendben..-öleltem vissza majd, mikor eltávolodtam tőle felváltva rá és anyára néztem.-Be szeretnék nektek mutatni valakit.-indultam el a falnál támaszkodó lányhoz.
-Gyere.-suttogtam, majd megfogtam a kezét és húzni kezdtem.
-Hová?
-Csak gyere.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Anya, apa...ő itt Jenna. Sajnálom, hogy hamarabb nem tudtam nektek bemutatni, de most már a barátnőmként mutathatom be nektek.-csókoltam meg, mire elpirult.
-Jó estét!-nyújtotta a kezét anya felé.-Jenna Kennedy.
-Jenna nem kell így viselkedned!-ölelte magához anya, majd a fülébe súgott valamit, amit csak ők ketten értettek.
-Köszöntünk a családban Jenna.-ölelte át apa is.
Mikor elváltak egymástól összekulcsoltuk az ujjainkat és elindultunk a kijárat felé.
-Ma nálunk alszol?-néztem rá.
-Szabad?-nézett hátra apáékra.
-Persze!-bólintott Harry.
-Akkor igen!-nyomott egy csókot a számra.
Kisétáltunk az autóhoz, és beültünk.
-Harry! Nem nem!-csukta be apa előtt az ajtót.
-Miért?
-Mert nem engedtem, hogy még vezess!
-Akkor hol ülök?
-A másik ülésen fiatal úr!-csókolta meg Melody, majd Harry átsétált a másik üléshez, végül pedig elindultunk.

Trailer, csoport.

Sziasztok:)
sajnos még nem a részt hoztam, de írom, úgyhogy talán holnap már fent lesz:) Azt szavaztátok meg, hogy legyen facebookos csoportja a blognak, úgyhogy készítettem egyet:) szeretném, ha minél többen lennénk ott is!:) hívhattok nyugodtan embereket és csatlakozzon bárki aki akar!:) katt ide!
A másik pedig az lenne, hogy készítettem egy "trailert" a bloghoz:) osszátok meg minél többen légyszi hogy minél többen lássák:) véleményeket elfogadok, és szívesen megfogadom bárki tanácsát:) első videóm úgyhogy nem lett a legjobb, de ilyenre sikeredett:) azért remélem tetszeni fog:) katt ide! várom  a véleményeket:3
ja és ígérem sietek a résszel!:)
-glori

8. rész

Sziasztok:) 
Itt is lenne az új rész, remélem tetszeni fog:3 
jó olvasást!

-Mi történt Louis?-kérdeztem ijedten.
-Harryt kórházba szállították.
-Micsoda? Miért?
-Rosszul lett koncert közben. Melodyval gyertek be!
-Ti most hol vagytok?
-Itt vagyunk mi is a kórházban.
-De Harry jól van?
-Nem tudjuk az orvosok nem mondtak semmit.
-Azonnal indulunk!-nyomtam ki a telefont, majd felálltam és lerohantam a lépcsőn.
-Anyu!-kiabáltam, miközben kerestem őt.-Hol vagy anya?
-Itt vagyok mi történt kicsim?
-Apa kórházba kerül! Azonnal be kell mennünk!
-Micsoda?
-Most beszéltem Louisal be kell menünk!
-Hozd le Emilyt az emeletről én addig megkeresem a kocsikulcsot!-mondta könnyes szemekkel.
Felrohantam Emilyért az emeletre, kézen fogtam és lehoztam a lépcsőn.
-Hová megyünk Julian?-kérdezte miközben leakasztottam a kabátját a fogasról.
-Majd útközben elmondjuk de siessünk!-fogtam meg újra a kezét és a kocsihoz szaladtunk ahol anya már várt minket.
Beültünk az autóba, anya pedig a gázra lépett. Kezei remegve markolták a kormány, arcán pedig apró könnycseppek gördültek le. Emily érezhette, hogy nincs minden rendben, így nem is kérdezősködött. Anya amennyire csak tudott az útra koncentrált miközben próbált nem teljesen összetörni. Látszott rajta hogy félt, ahogy mi is..Folyton csak az a beszélgetés járt a fejemben amit anya és Harry beszélgettek egyik este..Az nem lehet hogy Harry itt hagyjon minket...Az lehetetlen...A kocsi hirtelen megállt, anya pedig leállította a motort..Mindhárman kiszálltunk én pedig Emilynek a kezét szorosan az enyémek közé vettem. Amint meglátta hova is jöttünk, rögtön feltette a kérdést.
-Julian mi történt?
-Apát behozták a kórházba.-szorítottam meg a kezét.
-Miért?
-Nem tudjuk...-suttogtam.
Anya amint látta hogy rendben vagyunk egyre gyorsabban szedte a lábait és egyre gyorsabban közeledett a kórház bejárata felé, úgy ahogy mi is. Ahogy beértünk, anya a portára ment és megkérdezte hol találjuk Harryt. Három emeletet kellett lépcsőznünk, végül pedig egy hosszú folyosón végig mennünk, ahhoz hogy megláthassuk az idegesen üldögélő fiúkat. Louis, Liam, Niall és Zayn egymás mellett ülve a saját ujjaikat összefonva ültek a váróban. Amikor észrevettek minket Niall egyből anyához sietett, hogy megölelhesse. Anya remegett a sírástól, Niall pedig próbálta nyugtatni. Emilyhez leguggoltam és az arcáról letöröltem egy könnycseppet. Szorosan maghoz öleltem és a fülébe súgtam.
-Ne félj! Nem lesz semmi baj!
Louis lépett mögénk és végig simította a hátam. Elengedtem Emilyt, de a kezünk még mindig erősen egymásban volt kulcsolva.
-Harry erős! Rendbe fog jönni!-nyugtatott, miközben kezét a vállamra tette.
-Reméljük..-suttogtam alig érthetően.
-Gyertek üljetek le!-mutatott az üres székek irányába.
Leültem Zayn mellé, Emily pedig az ölembe. Fejét a vállamra hajtotta és csendesen sírt tovább. Csendesen ültünk egymás mellett. Nem szólt senki egymáshoz, csak bámult a végtelenségbe. Mindenki arra várt, hogy az ajtó kinyíljon és kilépjen rajta valaki. Bárki! Csak mondjon valamit Harryről. De az idő csak telt és telt..és senki sem adott hírt Harryről..Mindannyian idegesek voltunk és fáradtak. Emilynek sikerült elaludnia, de rajta kívül mindenki arra várt hogy történjen valami. Anya állt fel legelőször amikor kinyílt az ajtó és egy orvos jött ki rajta.
-Mr. Styles állapota nem sokat változott mióta behozták a kórházba. Attól tartok, hogy az ájulás közben beverhette a fejét és agyrázkódást szenvedett.-közölte az orvos.
Anya a hír hallatán a falnak dőlve csúszott le a földre. Térdeit a mellkasához húzta, fejét pedig ráhajtotta. Liam rögtön leguggolt és átölelte.
-Nem lesz semmi baj!-suttogta anya fülébe.
-Dr. úr!-állította meg az orvost Louis, mielőtt elment volna.
-Igen?
-Bemehetünk hozzá?
-Mr. Stlyes nincs magánál, és tudja...
-Legalább a családja!-szakította félbe.
-Rendben! De ne legyenek bent sokáig!-bólintott az orvos és elment.
Liam felhúzta anyát a földről, én pedig Emilyt átadtam Niallnak. Nem akartam hogy így lássa Harryt. Csak tíz éves..Még én sem vagyok egy ilyenre felkészülve és még anya sem. Átkaroltam, majd a kilincsre tettem a kezem és lenyomtam. Anya ment be előttem én pedig követtem. Amikor megláttuk Harryt az ágyon feküdve és a gépekkel körülötte anya a nyakamba borult és úgy sírt. Magamhoz szorítottam majd letöröltem a könnyeket az arcomról. Mikor eltávolodott tőlem az ágyhoz lépett, majd megfogta Harry kezét és megpuszilta.
-Szeretlek Harry! Kérlek ne hagyj itt minket!-suttogta a fülébe.-Én...én..nem tudom mit csinálnék nélküled! Érted Harry?!-szorította meg anya a kezét.-Érted?! Szükségem van rád! Nekem is és a gyerekeidnek is! Kérlek térj magadhoz és mond azt, hogy csak átvertelek nincs semmi bajom! Kérlek szépen!-csókolta meg.
-Anya!-léptem közelebb hozzá.-Apa nincs magánál! Nem érti amit mondasz..
-Igenis érti! Velünk van! Itt van és..és...
Odamentem hozzá és magamhoz szorítottam.-Rendbe fog jönni!-nyomtam egy puszit a fejére.
Elengedtem anyát, ő pedig újra megfogta Harry kezét és közelebb hajolt hozzá.
-Szeretlek!-nyomott egy csókot a szájára.-Örökké szeretni foglak! Történjen bármi!-simította végig az arcát, majd elengedte a kezét és felém fordult.-Kettesben hagylak titeket!-mondta könnyes szemmel.-Mondj neki valamit..-puszilta meg az arcomat és kiment.
Harry ágya mellé húztam egy széket, majd leültem rá.
-Tudod Harry..Nem tudom hallasz e, de remélem..Kiskorom óta téged tartottalak és tartalak példaképemnek..Mindig is olyan akartam lenni mint te! Sikeres a lányok körében..sikeres a zenében..sikeres az életben...De ez nekem nem sikerült..Nem vagyunk egyformák, de én megpróbáltam..Úgy érzem, sosem fogok neked megfelelni..-csordult ki egy könnycsepp a szememből.-Próbáltam megváltozni, de nem ment..Nem tudom mikor fogok neked megfelelni és mikor leszek neked a tökéletes fiad, de ha felépülsz ígérem meg fogok neked felelni és büszke leszel rám! Csak kérlek ne veszítsünk el! Anyának nagyon nagy szüksége van rád..Emily belehalna ha elveszítene, még csak tíz éves és szüksége van rád! Szüksége van egy apukára...ahogy...ahogy nekem is...-hajoltam hozzá közelebb.-Szükségünk van rád...apa!-töröltem le a könnyeket az arcomról.-Szeretlek apa!-álltam fel és indultam az ajtó felé, de előtte visszafordultam és még néztem egy kicsit.
A gépek ami körülötte voltak, az infúzió ami a karjába volt szúrva és a szívverése hangja még nehezebbé tette azt hogy egyedül hagyjuk. Letöröltem az utolsó könnycseppeket az arcomról és kimentem. Lehajtott fejjel léptem ki a folyosóra, majd néztem fel a sajnáló tekintetekre. Mind mondani akartak volna valamit, de nem szólaltak meg csak álltak egymás mellett és néztek.
-Kimegyek levegőzni.-mutattam az ajtó felé.
Bólintottak én pedig elindultam kifelé. Ráléptem az első lépcsőfokra majd a másodikra. Egyre gyorsabban lépkedtem le a fokokon, végül pedig a lépkedésekből futás lett. Amilyen gyorsan csak tudtam ki akartam szabadulni a kórházból. El akartam felejteni ezt a napot. Fel akartam csak kelni a rémálomból. Mikor leértem a lépcsőn lelassítottam a tempómon és gyors léptekre váltottam, de csak addig amíg ki nem értem az üvegajtón. Amint a csípő, hideg levegőt megéreztem a bőrömön újra futni kezdtem, amíg el nem értem a közös helyünkre. A park legeldugottabb helyére. A padra ahol Jennával először voltam együtt, ahol először beszélgettünk. Leültem és az eget kezdtem figyelni. A felhők eltakarták a csillagokat, a hold is alig látszódott. Sötét volt, fújt a szél, az eső, pedig csöpögni kezdett. Nem akartam hogy mindez velünk történjen. Nem akartam elhinni, hogy ez történt. Az eső egyre jobban esett, a ruhám pedig egyre vizesebb lett. Miért ő? Mért nem én? Annyira igazságtalan az élet. Miért ő?  Semmit nem csinált! Mindig segített az embereken..De bezzeg aki gyilkol az egészséges és éli az életét...Ő nem érdemli meg ezt, sose tett semmi rosszat..Bezzeg én..Ha ő én mért nem? Emilynek óriási szüksége van rá! Nem halhat meg..Ő nem...A parkban már egy ember sem volt. Már éjfél is elmúlt. Az esőt villámok és dörgések díszítették. Percenként világította meg néhány villám a parkot, majd sötétedett el. A dörgés hangot adott a parknak, a szél pedig megmozgatta a fákat és annak leveleit. Hideg volt, mindaddig amíg két kar körém nem tett egy pokrócot. Ijedten fordultam meg és tűnt fel előttem egy gyönyörű lány.
-Már mindenhol keresnek anyukádék. Még engem is felhívtak.-ült le mellém a padra, majd felhúzta a lábait is.
-Mit keresel itt? Megfázol...
-Nem baj..-döntötte fejét a vállamra.
-Honnan tudtad hogy itt vagyok?
-Hmm...Egy megérzés.-rántotta meg a vállát. Elmosolyodtam majd megpusziltam a fejét.-Félsz?-tette fel a váratlan kérdést, miközben felült.
-Igen.-suttogtam.
-Ez természetes, de ne félj..-ölelt magához.-Minden rendben lesz.
-És ha mégsem? Ha meghal? Ha elhagy minket? Emilynek, anyának és nekem is szükségünk van rá! Nagyon nagy szükségünk!-sírtam el magam akaratom ellenére is.
-Nekem tudod kire van szükségem Julian?-törölte le az arcomat a pokróc szélével. Megráztam a fejem.-Rád!-hajolt hozzám közelebb és egy csókot nyomott a számra.
Kezemet az arcára tettem és úgy csókoltam vissza. Mikor eltávolodtunk egymástól szemei csillogtak.
-Ne..ne haragudj...-hajtotta le a fejét.
Állánál fogva felemeltem és a szemébe néztem.-Leszel a barátnőm?
Aprót bólintott és ajkait újra az enyémhez tapasztotta. Miután elváltunk egymástól Jenna fejét az ölembe hajtotta kezével, pedig meg simogatta az arcomat.
-Szeretlek Julian.-tátogta.

7. rész

Hali:)
Nem lett valami hosszú a rész úgyhogy bocsánat:( nem volt nagyon ihletem úgyhogy valami szörnyű rész lett:ooo de azért remélem nem olvashatatlan...kérlek szépen titeket, hogy komizzatok!:33 ja és drága barátnőmnek Teddy*-*-nek pedig kívánok majd jó szórakozást és kitartást a gólya táborra!<3


*Julian szemszöge*

Már későre járhatott...Úgy kilenc, tíz óra lehetett amikor hazaértem...Mikor beléptem a házba, anya könnyes arccal futott felém. Nem tudtam mi baja, de hamar rájöttem.
-Julian...Ohh édes istenem..Hát jól vagy!-ölelt szorosan magához.
-Mért ne lennék?-húztam fel a szemöldököm.
-Hol voltál ma? Miért nem voltál iskolába? Már majdnem a rendőrséget hívtuk..-csordultak ki újabb könnycseppek a szeméből.
-Jól vagyok nincs semmi bajom!
-Hála az égnek! De hol voltál?
-Jennával.
-Tudod hogy aggódtam érted?
-De mért? Jól vagyok semmi bajom!
-Féltem hogy valami történt veled!
-Itt vagyok nincs semmi bajom. Felmehetek a szobámba?
-Julian!-jött oda hozzánk Emily.-Anya azóta sír, mióta felhívta a tanárnő hogy nem vagy iskolába..Nem vetted fel a telefont, mindenki aggódott érted te meg még játszod a nagyfiút...-húzta fel a szemöldökét.
-Most mit vagytok ezen ennyire fennakadva hogy egy napot kihagytam a suliból?
-Miért vagy ilyen Julian? Mi lett veled?
-Mi lett volna?! Semmi. Ugyan az vagyok aki eddig voltam!-fordultam meg, és felrohantam a lépcsőn.
Nem értettem őket. Mi bajuk van azzal hogy egy napot kihagytam abból a kibaszott iskolából?! Nem idegesítettem magam tovább rajtuk, inkább levetkőztem és a forró zuhany alá beálltam. Élveztem ahogy a gőzölgő meleg víz végigfolyik a hátamon, aztán a hajamat is bevizeztem. A tus alatt állva végig a mai napomon gondolkodtam. Hogy lett két különböző emberből legjobb barát? Az ellentétek vonzzák egymást. Ez mennyire igaz! Első találkozásunk óta ellenségek voltunk, de mára már elmondhatom hogy legjobb barátok. Amikor vele vagyok minden olyan más. Kizárom a külvilágot. Elfelejtem azt mi van itthon. Nem érdekel apám, nem szabhat nekünk senki határt ha együtt vagyunk. Sose rontja el semmi az együtt töltött időket. Miután visszatértem a valóságba elzártam a csapot, a hajamat megráztam, majd egy törölközőhöz nyúltam és megtörölköztem. Vissza mentem a szobába, felvettem egy boxert és egy pólót végül pedig befeküdtem az ágyba. A tévét bámultam, de nem kellett sok idő, hogy az álom elnyomjon és elaludjak.

*reggel*

A csöngő hangjára ébredtem. Ledobtam magamról a takarót, majd gyors felkaptam egy nadrágot és egy pólót. Kivettem a szekrényből az első pulcsit ami a kezembe akadt és kinyitottam az ajtót. Leindultam a lépcsőn amikor veszekedést hallottam az előszobából így rögtön arra indultam.
-Nem akarom, hogy többet Juliannel legyél! El fogod rontani! Felejtsd el a fiamat!
-Maga miről beszél!?
-Mióta veled van azóta ilyen! Hagyd békén!
-Ne foglalkozz vele Jenna!-léptem oda hozzájuk.-Anya TE felejts el engem!
-De..de..-dadogta könnyekkel teli szemmel.
-Hagyj békén! Nem te fogod megmondani kivel leszek!-karoltam bele Jennába és kisétáltam vele a házból.
Mikor elhagytuk a házunkat visszanéztem még egyszer. Anya az ajtóban állt. Egy könnycsepp gördült végig arcán majd megfordult és besétált a házba. Nem akartam vele így viselkedni, nem akartam vele csúnyán beszélni, de nem tilthatja meg kivel vagyok. És nem engedhetem meg hogy így beszéljen Jennával! Ő nem tett semmit.
-Ez meg mi volt?-nézett fel rám.
-Anyám megkattant. Tegnap amikor hazaértem letámadott a húgommal együtt hogy hol voltam mit csináltam meg ilyenek..-ráztam meg a fejem.
-Még jó hogy velem nem foglalkozik senki.-húzta apró bizonytalan mosolyra a száját.
-Hogy érted hogy nem foglalkoznak veled?
-Anyám alkoholista...Apámat meg csak szimplán nem érdeklem..
-Szóval ezért kezdtél el...hát hogy is mondjam..-nyeltem egy nagyot.
-Lopni?
-Igen..-suttogtam.
-Nem..
-Akkor miért?
-Tudod a szüleim sem voltak mindig ilyenek..Három éve elvesztettük a nővéremet..-lábadtak könnybe a szemei.-Minden tökéletes volt..De egy nap autóbalesetben elhunyt. Anyám nem tudta ezt feldolgozni...A piába menekült..-gördült ki az első könnycsepp az arcán. Miután letörölte megpróbálta folytatni, de félbe szakítottam.
-Nem kell elmondanod ha neked ez fáj vagy nem akarod!
-Nem semmi bajom.-mondta szipogva.-Miután anyám a piát választotta helyettem, így választanom kellett hogy otthonba megyek vagy inkább anyámmal maradok..Hát vele maradtam..
-És apád?
-Apám elhagyott minket..
-Miért?
-Azt mondta nem bírja azt nézni, hogy anyám tönkreteszi magát..
-Miért nem vitt magával?-tátottam el számat.
-"Nem bírnék egyedül felnevelni egy kislányt."-idézte az apja szavait.-"Legfőképpen azt nem tudnám elviselni, hogy újra lássam meghalni a lányomat."
-Ehelyett elhagyott. Elhagyott és hagyta hogy a lánya hajléktalanná váljon.
-Azért hajléktalanok nem vagyunk. Ugyan olyan életem van mint bármilyen másmilyen tinédzsernek csak apám nem él velünk nem érdekeljük anyám pedig iszik..Se több se kevesebb.
-Sajnálom.-öleltem magamhoz és úgy sétáltunk tovább.
Némán folytattuk az utunkat a suli felé, amíg oda nem értünk. Besétáltunk az iskolába és az előadó teremhez mentünk. Körbenéztünk a teremben mielőtt bementünk volna. Glenda és Toby még nem, voltak ott úgyhogy nem kellett még rettegnem az oltásoktól amiket tőlük kapok majd a tegnapi hiányzásom miatt. Leültem Jenna mellé egy székre és vártam hogy végre elkezdődjön az óra. Glenda és Toby együtt érkeztek meg a tanárok előtt két perccel. Messzebb ültek le tőlünk, de ugyan úgy figyeltem őket, ahogy a lány nézett minket. Mikor végül a tanár is megjelent elkezdhettük a próbát. Minden tökéletesen ment. Az utolsó részt, amikor a lány és a fiú először csókolják meg egymást és elszöknek együtt megint nem volt idő befejezni így a tanárok úgy döntöttek hogy azt majd jövőhéten csináljuk meg rendesen, így kész is lesz az egész darab, már csak néhány próba és elő adhatjuk. A nap végén mindenki megkönnyebbülten ment ki a teremből hogy vége a próbának. A darabon kívül nem váltottam egy szót sem Glendával, de nem is éreztem ennek szükségét. Tökéletesen elvoltam Jennával is. Nincs szükségem olyanokra akik úgy gondolják megváltoztam valaki miatt. De ha mégis megváltoztam mi van akkor!? Ugyan olyan jó barátoknak kéne lennünk, de ha ő nem így gondolja akkor ez van. Jennát haza kísértem, végül én  is hazamentem. Mikor bementem a házba rögtön a konyha felé mentem, hogy keressek valami fogamra való ételt. Amikor beléptem anya az asztalnál ült. Arca kezeibe volt temetve és remegett. Odaszaladtam hozzá és hátulról megöleltem.
-Mi a baj?-suttogtam a fülébe.
-Ne haragudj Julian..Én reggel nem akartam Jennával úgy viselkedni..csak...-nézett rám.
-Semmi gond.-öleltem magamhoz.-Semmi gond..
-De én tényleg nem akartam...
-Elhiszem..Szeretlek anya.-mosolyogtam.
-Én is mindennél jobban kicsim.-szorított magához.
Mikor elengedtük egymást a hűtőhöz léptem és keresgetni kezdtem benne. Minden volt, benne csak nekem megfelelő kaja nem..Négy fajta joghurt, pudingok, sonkák, felvágottak, sajtok májkrém annyi kaja hogy egy hadsereg is jól lakhatott volna belőle, de én becsuktam és inkább elvettem egy banánt és egy almát a tálból és elindultam a szobám felé. Mikor felértem ledobtam magam az ágyamra és a telefonomat kezdtem el babrálni, amikor jött egy értesítésem. Gyors rákattintottam és megnéztem ki írt. Nagy meglepődésemre Glenda volt az.
-Szia.
-Szia.
-Ma azért legalább köszönhettél volna a suliba...
-Te se köszöntél.
-De...Hát...Na...
-Látod?! Nem is tudsz rá mit írni..
-Mekkora tapló vagy! Igaza van Melodynak! Mióta Jennával együtt vagy azóta egy bunkó lettél!
-Én vagyok a bunkó?! Ok nélkül rám írsz, semmit nem tettem, elkezdesz kioktatni, és még én vagyok a bunkó?! Nézz már magadba könyörgöm!
-Julian inkább te! Elhanyagolod azokat a barátaidat akik mindig veled voltak! Segítettek ha baj volt mindig melletted álltak! Mi lesz akkor ha a kis Jenna barátnőd lelép? Ha csak kihasznált?
-Tudod mi beszél belőled Glenda? A FÉLTÉKENYSÉG! Féltékeny vagy amiért nem csak veled vagyok folyamatosan! Amiért mással is vagyok nem csak veled!
-Féltékeny lennék egy olyan lányra mint Jenna?! Chh...Felejtsd el! Sose lennék rá az..Egy beképzelt, lopós, nagyképű senki!
-Tudod te min ment keresztül? És még én változtam meg? Glenda sajnálom hogy ilyen lettél! De tudod mit nem kell beszélnünk többet! Felejtsük el egymást!
-Rendben! Felejtsük!
Megtörtént a második veszekedésem egy nap alatt. Ehhez van asszem tehetségem, de máshoz nem igazán. Dobtam le magam mellé a telefont. A nagy gondolkodásaim közben elaludtam. A telefonom rezgésére keltem. Kint már besötétedett és csak a hold fénye világította meg a szobát a telefonon kívül. A képernyőre néztem hogy ki keres de amikor megláttam, kinyomtam és visszadobtam magam mellé. Se kedvem se erőm nem lett volna Harryvel veszekedni. Elég volt mára már a veszekedésekből..Nem telt el két perc a telefon újra rezegni kezdett mellettem. Újra megnéztem ki keres de most nem Harry volt az...Louis hívott, ezért felvettem.
-Szia Loui.
-Julian! Valami nagy baj történt!-hangja ijedt volt és remegett.

6. rész

Sziasztok!:)
Nagyon nagyon örültem a kommenteknek:'3 köszönöm:33 meg is hoztam az új részt, kicsit próbáltam hosszabbra írni.:)) remélem tetszeni fog:3 
Jó olvasását!♥

-Mi volt ez?-kérdezte Glenda amikor beértünk az épületbe és levettük a kapucnit a fejünkről.

-Én mondtam hogy ijesztő és fura a csaj.

-De ennyire? Min kaptatok össze?

-Leütöttem véletlen.-mosolyogtam el magam, ahogy Glenda is tette.

-És így kiakadt?-kezdett el nevetni.

-Idegbeteg.-mosolyogtam tovább.

-Szard le.-zárta le a témát.-Inkább menjünk a büfébe, venni akarok forró teát mert majd meg fagyok!

Elsétáltunk a folyosó végén lévő kis ablakhoz ahol a büfé kiszolgáló ablaka volt.
-Egy forró citromos teát kérek és...-fordult felém.-Te mit kérsz?
-Nekem is jó a tea.
-Vagyis kettő tea lesz.-javította ki a rendelését Glenda.
-Körülbelül 10 perc gyerekek mire a tea elkészül. Megvárjátok?
-Persze.-mosolygott.
-Rendben akkor üljetek le nyugodtan és szólok ha készen van.
-Köszönjük.
Leültünk a büfé mellett kirakosgatott székekre, Glenda pedig az asztalra tette a táskáját és elkezdett benne keresgetni valamit.
-Mit keresel?
-A pénztárcámat.-pillantott ki a táskájából.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy hagyom hogy fizess!-húztam fel a szemöldököm.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy hagyom hogy fizess!-ismételte meg a mondatomat.
-De igen komolyan gondoltam, hogy én fizetek! És nem tudsz mit tenni mert nincs meg a pénztárcád.-kacsintottam.
-Ígérem visszafizetem!
-Nem fogom megengedni!
-Készen vannak a teák!-szakította félbe a büfés nő a vitánkat amikor az orrunk elé tette a teával teli gőzölgő bögréket az asztalra.
-Köszönjük.-mosolygott Glenda.
A nő visszasétált a pult mögé mi pedig szépen lassan kortyolgatni kezdtük a forró italt. Mikor mindketten megittuk felálltam, majd elindultam fizetni.
-A két teát szeretném fizetni.-mosolyogtam a büfés nőre.
-Egészségetekre.-mosolygott vissza.
-Mennyi lesz?
-Ajándék. Aranyosak vagytok együtt és becsüld meg a lányt.
-De hiszen nem a barátnőm.
-Egyszer az lesz higgy nekem.
-Nagynéném.
-Valóban? Akkor elnézést.-jött zavarba a hölgy.
-Semmi gond. Mennyi lesz?
-Mondtam már hogy ajándék. Remélem felmelegedtetek.
-Nagyon finom volt köszönjük.-tettem le a két tea áránál egy kicsit többet a pultra.
-De hát...
-Borravaló.-fordultam meg, hogy visszamehessek Glendához.
-Köszönöm.
Felé fordulva rámosolyogtam, Glendát pedig a vállánál fogva átöleltem és felmentem vele a teremhez. Mindig is olyan volt mintha én lennék az idősebb, pedig ez nem így volt. Olyan alacsony és ölelhető. Amikor tehetem mindig átölelem és magamhoz szorítom. Olyan mintha a húgom lenne, pedig nem. De ennek ellenére húgomként szeretem, ugyan úgy mint Emilyt. Beültünk a padba és előszedtük a cuccainkat. Az óra kezdése előtt még volt 10 perc, amit beszélgetéssel töltöttünk majd megszólalt a csengő a tanár pedig megjelent a terem ajtajában.


Utolsó órán bejött az osztályfőnök és a 9.-esek osztályfőnöke a termünkbe, ezzel megzavarva a biológia órát, amit szerintem senki sem bánt. Az osztályfőnökünk Mrs. Brown a matektanár felesége rögtön el is kezdte mondani minek köszönhetjük ezt a "kellemes" látogatásukat.

-Mr. Almond megkérte a 9.-esek és a 10.-esek, hogy karácsony előtt készüljenek egy előadással amit a szülőknek, diákoknak és tanároknak fognak előadni. 

-Tudjuk hogy az osztályban többen is járnak színjátszó és zene szakkörre ezért úgy gondoljuk elég jó előadást tudunk összehozni. Természetesen ez nem kötelező, de akik a szakkörökre járnak rájuk nagyon számítunk. Reméljük, hogy akik nem járnak semmire nekik is lesz kedvük jönni, hogy egy csodálatos darabot készíthessünk. A jelentkezéseteket ezen a héten az osztályfőnökötöknél kell leadni. Visszalépni nem lehet, úgyhogy ha valaki felírja magát a papírra neki ott kell majd lennie a próbákon és a fellépésen is.

-Tudok több gyerekről is az osztályban akik tehetségesek az éneklésben és játszanak hangszeren ezért rájuk nagyon számítunk. A másik osztályban a 9.-eseknél ugyan ezeket elmondtuk, és ott jól fogadták. Várom mindenkinek a jelentkezését aki szívesen benne lenne a darabban. Jövőhéten már el is kezdenénk a felkészülést, mert 2 hónapunk van az egész elkészítéséhez.

-Elnézést Mr. Godbert a zavarásért.-kért elnézést Mrs. Brown miközben kisétáltak az ajtón.

Az osztályt érdekelte az előadás mert mindenki hangosan kezdett el a padtársával beszélgetni, vagy éppen hátrafordult a székén a mögötte ülővel megbeszélni, hogy benne lenne e a szereplésben. Az osztály nagy része imádott szerepelni. Minden színdarabban volt legalább öt gyerek az osztályunkból. A tanár tűrte egy ideig a megbeszéléseket az óráján de a végén megunta és félbeszakított mindenkit. 

-Én is örülök, hogy lesz ez a színdarab mert szeretem nézni amikor a diákok fellépnek, előadnak valamit az iskolai nagy színpadon,és örülök, hogy ennyire érdekel titeket, de ezt ráér megbeszélni a szünetben is. Ez az utolsó órátok, úgyhogy bőven lesz még időtök erről beszélni. Most inkább térjünk vissza a biológiához.-mosolygott a tanár.

Mindenki visszafordult a székén és a tanárt figyelte, vagy inkább a tanár háta mögött lévő órát ami a falat díszítette, de rá kellett jönnünk, hogy még bizony van fél óra az biológiából így csak hallgattuk tovább amit Mr. Godbert hablatyol az emberi testről. Mégis ki kíváncsi ezekre?! Fúj..

*egy héttel később*

-Mrs. Almerrel a hétvégén kiválasztottuk ki ki lesz a darabban, úgyhogy itt is vannak a szerepek.-nyújtotta át sorban a diákoknak Mrs. Brown a rengeteg köteg papírt egy mappába gyömöszölve.
A színjátszó teremben ültem egy mappával a kezembe aminek a tetejére "Forgatókönyv" volt írva. Egy rakat gyerek volt a teremben pontosan két osztály a 9.-esek és a 10.-esek mind jelentkeztek az előadásra nagy meglepődésemre én is. Mrs. Brown odajött hozzám pénteken az egyik szünetbe, hogy szeretné ha én is fellépnék. Azt mondta, hogy tudja hogy tehetséges vagyok és ezért látni szeretne majd a színpadon. Kérdeztem tőle, hogy miért és azt mondta lát bennem valamit. Na persze. Én és a színészkedés...És eleve lámpalázas vagyok..Sose ment a szereplés emberek előtt. De most itt ülök egy széken és olvasgatom, miről is szól valójában az a katasztrófa amire én is jelentkeztem. Mi másról szólna ha nem ugyan arról mint mindig. Két fiatal egymásba szeret, de nem lehetnek együtt mert a lány szülei utálják a fiút. Szokásos. Mindig erről szól minden. Tovább olvasgatva a sorokat, olyat olvastam amire végképp nem számítottam. 
-Gyerekek kaptok egy kis időt hogy átfussátok a sorokat. Ha lenne bármi kérdésetek szóljatok!
Felálltam a székből és Mrs. Brownhoz léptem, ahogy rajtam kívül még két lány is tette.
-Elnézést tanárnő, de itt valami tévedés történhetett.-mondtuk mindhárman egyszerre.
-Igen gyerekek? Mondjátok mi a probléma? Jessica?-fordult a szőke hajú lány felé.
-Azt hiszem valamit össze tetszett keverni..-nyitotta ki a mappát.-Itt azt írja, hogy "Brenda Alwin" szerepét Jenna játssza.
-Nekem is ezzel van problémám.-szólt közbe az érintett lány is.
-Nem lányok.-mosolygott.-Ez mind így van. A szereposztás hibátlan. 
-Akkor most...-szólaltam meg én is.
-Igen Julian "Jason Darwin"-t te fogod alakítani.
Visszasétáltunk a helyünkre mindhárman és leültünk.
-Na mi az?-fordult felém Glenda.
-Én játszom a fiú főszerepet!
-De ezzel mi a baj? Legalább megmutathatod Harrynek, hogy igen is jó vagy valamiben!
-De lámpalázas vagyok...
-Az legyen a legkisebb probléma. Ki lesz a lány főszereplő?-lapozta át a lapokat a kezébe.-Basszus...
-Na ugye.-csúsztam le a széken.
-Mást nem tudtak volna csak Jennát? Utál téged...Vagyis ebből a két hétből körülbelül ezt lehetett levenni.-húzta el a száját.-Egy jó szava nem volt még hozzád. 
-Katasztrófa lesz az egész. Én játsszam az ellenségemmel a szerelmespárt?! 
-Nem tudsz szólni Mrs. Brownak?
-Mit mondjak neki? Elnézést tanárnő a féltett ellenségemmel tetszett összerakni főszerepbe.. Megfog ölni a próbákon! Így jó lesz?
-Igaz ez így elég szarul hangzik...
-Na látod...
-Majd kitalálunk valamit. Nem engedem majd hogy bántson ígérem.
-Ezt nem a fiúk szokták a lányoknak mondani?-nevettem el magam.
-Most fordítva van, ahogy a szerepetek is lesz..
-Ezt hogy érted?
-Úgy hogy ő a "rossz lány" a való életben,-mutatott idézőjelet ujjaival.-te pedig a "jó fiú", de most megfordul az állás, mert te játszod a rosszat ő meg a jót...Már ha ez menni fog neki..
-Ennél rosszabb darabot nem tudtak volna kitalálni?
-Nyugi én játszom anyukád a darabban.-nevetett.
-Nyugtató, hogy legalább az anyám normális lesz.-kezdtünk el mindketten nevetni.
-Gyerekek mára ennyi bőven elég. Megkaptátok a szerepeket és a szövegeket, holnap reggel itt találkozunk! Mint tudjátok a tanítás nektek elmarad amíg a próbák vannak! Olvasgassátok a szövegeket, tanuljátok, holnaptól próbálunk! Sziasztok!-köszönt el Mrs. Almerrel.

Mikor kiértünk a suli elé Toby ugrott a nyakamba.
-Szervusz fiam!-csimpaszkodott a hátamon.
-Baszki te leszel a férjem.-kerekedtek el Glenda szemei.
-Úgy-úgy.-röhögött Toby.
-Te pedig a fiacskám.-kezdte el húzogatni az arcomat, ahogy az öreg nénik szokták.
-Olyan hülyék vagytok!-dobtam le magamról Tobyt.
-Ne szemtelenkedj a szüleiddel!
-Ő bocs ha megzavarok valamit...-jött oda hozzánk Jenna.-De Julian eljönnél velem egy kicsit?
Glendára pillantottam egy "kérlek ments meg" pillantással, de nem jött össze. Toby a kezénél fogva tovább rángatta az úton.
-Ő..persze..-egyeztem bele és követni kezdtem.
A suli előtti padra ültünk le, miközben Jenna magyarázni kezdett.
-Szóval..Úgy hallottam, nem vagy valami rossz fajta, vagyis inkább az a tanárok kedvence mindig jó fiú vagyok fajta fiú vagy...jól gondolom?
-Azt hiszem.-nyeltem egy nagyot.
-Ez a szerep meg nem éppen a te stílusod...
-Ezt jól látod..
-Hát őő..hogy is mondjam...nem akarok beégni a színpadon úgyhogy gondoltam megtaníthatlak kicsit rossz lenni...
-Kösz de nem kell.
-DE KELL!-kezdett el kiabálni.-Nem akarok beégni a színpadon fogd fel! Akarod nem akarod, rossz fiú leszel a színpadon és kész! Nem azért jöttem ebbe a suliba hogy az első fellépésemen egy amatőr béna fiúcska elrontson mindent! Ma ötkor találkozunk a parkban! Ötre legyél ott!-állt fel a padról.-Ne késs!-fordult meg, majd elment.


*Jenna szemszöge*

Nem akartam úgy ráförmedni, de nem akarhatom, hogy béna legyen..Ez a szerep nem hozzá való..Ő olyan anyuci pici fia fajta, erre a szerepre viszont nem ő kéne...De ha már rá esett a választás akkor meg kell tanítani szerepelni, és olyanná kell tenni mint maga a szerep. 

*parkban*

A padon ült, amikor odaértem. Bár még nem volt öt óra, de legalább megértette mit mondtam neki. Odamentem hozzá és levágtam magam a padra. Hirtelen felkapta a fejét és kihúzta a fülhallgatót a füléből.
-Szia.-köszönt.
-Csá. Időbe jöttél.
-Azt mondtad ne késsek.
-Mond Julian!-fordultam felé.-Voltál már valaha rossz?
-Attól függ hogy érted.
-Loptál már?
-Dehogy!
-Drog?
-Nem.
-Cigi?
-Nem.
-Csalás? Hazudás? Verekedés?
-Nem. Nem. És csak szét választottam verekedőket.
-Baszki..
-Most mi van?
-Ugye tudod, hogy egy rossz fiút kell alakítanod!
-De mért kéne a valóságban is annak lennem ahhoz hogy a színpadon az legyek?
-Volt már barátnőd?
-Nem.
-Na látod! Ezért!
-Ehhez mi köze van?
-Ha folyton az anyuci pici fia szerepet játszod sose lesz igazi normális csajod.
-Ez marhaság.
-A lányok a rossz fiúkra buknak.
-Nem mind.
-A normálisak igen. Na de inkább csináljuk és ne beszéljünk ennyit. Látod ott azt a kislányt?
-Igen.
-Menj oda és vedd a lufiját, engedd el és nézd hogy száll!
-Felejtsd el!-állt fel.-Mit ártott nekem ő?
-Semmit. Éppen ezért csináld.
-Nem fogok bántani egy ártatlan kislányt.
Megforgattam a szemem és újabb alany után kutakodtam.-Rendben akkor látod ott azt a vén embert? Menj oda hozzá vedd el a botját és fuss el!
-Jenna! 
-Akkor megmutatom én!-indultam el az öreg felé.
Kirántottam a kezéből a botot, majd amilyen gyorsan tudtam elfutottam,de úgy hogy lássam mit csinál Julian. Az öreg férfihez ment és felsegítette a földről, majd a botot visszaadta neki. Megforgattam a szemem és intettem neki, hogy jöjjön oda ahol én vagyok. Mikor észrevette oda futott hozzám. 
-Normális vagy?
-Rossz akarsz lenni?
-Hogy gondoltad ezt?
-Rossz akarsz lenni?
-Mi van, ha történik az öreg úrral valami?
-Rossz akarsz lenni?
-Figyelsz te rám egyáltalán?
-Rossz akarsz lenni?
-Jenna! 
-Rossz akarsz lenni?
-Nem ha másokat bántanom kell.
-Akkor másmilyen módszerrel csináljuk! Van nálad pénz?
-Nincs.
-Remek...Nálam sincs..De kajás vagyok...Gyere velem!-ragadtam meg a kezét és egy élelmiszerbolt felé húztam.
-Mit akarsz csinálni?
-Kaját szerzünk.
-Pár sarokkal arrébb lakok menjünk és együnk otthon valamit.
-Nem akarok sétálni. Neked meg rosszá kell válnod úgyhogy kövess!
Besétáltunk a boltba és a csokikhoz mentünk.
-Azt mondtad éhes vagy..
-A csokit jobban kívánom.-néztem szét és Julian zsebébe csúsztattam egyet.
-Mit művelsz?
-Psszt. Ha lebuktatsz te is lebuksz.-suttogtam.-Gyere velem.-vettem a kezembe még egyet és a kijárat felé mentünk.
Amikor Juliannel átmentünk a jelzőoszlopok között azok megszólaltak, így én visszaléptem még mutattam neki, hogy induljon kifelé. Szerencsére megértette így nekem nem volt már olyan sok dolgom csak magyarázkodni.
-Elnézést..-nyújtottam át az őr kezébe az édességet.-Nem volt elég pénzem, és a csokoládé pedig a kezembe maradt. Nem szándékos volt.-sütöttem le a szemem.
Az őr szúrós tekintettel figyelt, majd elvette a kezemből és elengedett. Kisétáltam a boltból Julian a kirakat előtt fel és alá járkálva várt rám.
-Na végre! Azt hittem elkaptak...
-Dehogy.-nevettem.-Profikat nem kapnak el. 
-Fogd! Itt a csokid!
-Nem kell köszi. Allergiás vagyok a mogyoróra.
-Na ne! Akkor minek ilyet vettél?
-Ez volt a legdrágább.
Megforgatta a szemeit és elindult vissza a park irányába. Követtem. Nem tudtam mit akar csinálni, de reménykedtem benne hogy valami rosszat. Megálltunk a játszótérnél és egy kislányhoz ment aki az anyukájával volt. 
-Most te jössz!
-Mi?
-Ha nekem rosszá kell válnom neked jóvá! Hisz a szerep ezt írja.
-Felejtsd el!
-De de.-ragadta meg a kezem-Add oda ezt annak a kislánynak ott. Ja és mosolyogj amikor átadod neki.
-A-a..
-Én is elloptam ezt! Most te jössz.
-Legyen.-vettem ki a kezéből és odamentem a kislányhoz.
Leguggoltam elé és átnyújtottam neki a csokit.-Tessék.-mosolyogtam.-Remélem szereted.
A kislány apró kezeivel elvette és nevetve szaladt oda anyukájához.
-Mit mondunk ilyenkor?-kérdezte a kislányt.
-Köszönöm.-mosolygott.
-Szívesen.-álltam fel és visszasétáltam Juliannhez.
-Na milyen érzés volt?
-Megfájdult a térdem..
-Hülye vagy.-nevetett.


*egy hónappal később*

Úgy érzem nem hiába segítettem Juliannek..Már csak egy hónap van a fellépésig, de tudom és látom is hogy már nem olyan mint az elején. Nincs lelkiismeret furdalása, ha elkésik otthonról, és sokkal másmilyenebb lett..De ez tetszik..nagyon tetszik. Azt hiszem ez az egy hónap alatt már több pénzt spóroltunk meg együtt mint más egy egész év alatt. De legalább már jól kijövünk egymással most itt ülök az ablakban és várom, mikor jön már meg végre, mivel most ő a soros..Tegnap én mentem elé most ő jön értem..Az idő már egyre gyászosabb november van..A vastag pulcsik és a hosszú nadrágok előkerültek. Most egy fekete csőfarmer és egy fehér narancssárga Ramoneses pulcsi van rajtam, amit egy fehér tornacipővel fogok felvenni. A szövegem már a táskámban tettem, így már csak arra vártam, hogy meglássam Juliant az ablakból és futhassak elébe. Meguntam a csöndes várakozást, ezért kivettem a telefont a zsebemből és a fülest a fülembe dugtam majd bekapcsoltam egy zenét. Tovább bámultam ki az ablakon mikor láthatom meg a néhány göndör tinccsel díszített magas fiút, de csak nem akart jönni. Megcsörrent a mobilom, így kihúztam a fülemből a fülhallgatót és a képernyőre néztem. "Julian".
-Szia.-köszöntem.
-Öt perc és ott vagyok.
-Értettem.-tettem le a telefont és gyors leszaladtam a lépcsőn.
Belebújtam a conversembe és kinyitottam az ajtót majd kisétáltam, a ház elé. Julian már ott volt. Fekete csőfarmert és szürke Ramoneses pulcsit viselt ő is szürke cipővel. 
-Összeöltöztünk.-mosolygott.
-Bizony. Indulhatunk?-kérdeztem.
-Nagy baj lenne ma kihagyni a sulit?
-Mit terveztél?-húztam mosolyra a számat.
-Nem is tudom...-húzott ki a zsebéből két cigit.
-Julian ez most nem jó ötlet!
-Miért? Félsz?
-Én soha! De nem kéne suli időbe betépni! 
-Ez csak egy kis fű...De jól van beijedtél! Jól van értem én..Akkor menjünk és szenvedjünk végig még egy próbát!
-Ha annyira akarod menjünk.
-Na ezt már szeretem!-kacsintott.


*Glenda szemszöge*

-Toby!
-Igen?
-Nem láttad Juliant? Öt perc és csöngetnek..Mindjárt kezdődik a próba..
-Nincs még itt? Harry azt mondta elindult, amikor elmentem reggel hozzájuk...
-Tudtam hogy nem kéne engedni hogy Jennával együtt legyenek..Mióta vele van egyre bunkóbb és hanyagol mindenkit...
-Jenna sincs itt.
-Látod?! Én megmondtam! Az a lány egy boszorkány!
-Ne törődj vele!-ölelt meg.-Drága feleségem, jön próbára?
-Mehetek.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Ohh.-fogta meg a kezem és bevezetett a terembe.
Felsétáltunk a színpadra, elfoglaltuk a helyünket és vártuk hogy megjöjjenek a tanárok. Amikor a csengő megszólalt megjelentek az ajtóban egy egy bögre kávéval a kezükben álmos és karikás szemekkel.
-Kezdhetjük?-kérdezte Mrs. Brown.-Várjunk hol van Jenna és Julian?-Mindenki hallgatott majd a tanár újra megkérdezte.-Hol vannak a főszereplők?-választ most sem kapott.-Fel kell hívnom a szüleiket..Addig gyakoroljatok.-mondta és a másik osztályfőnökkel kiviharzottak a teremből.