9. rész

Sziasztok:)
Sok sok késéssel, de meghoztam a részt...bocsánat, hogy ilyen sokára, de újra elkezdődött a suli és mivel pályaválasztás előtt vagyok így muszáj tanulnom...próbáltam valamivel hosszabb és jobb részt írni, úgyhogy remélem tetszeni fog:) ja és kommenteket elfogadok:33
Jó olvasást! 

Két hét. Két hete hogy apa kórházban van.Semmi nem történt vele, mióta bevitték. Anya egy perce sem mozdul el tőle. Ébren van a nap minden percében. Mi pedig Emilyvel Brendonnál vagyunk addig amíg minden rendbe nem jön. Az őszi szünetnek már vége és alig van két hét az előadásig. Minden remekül megy, már mindenki tudja a szövegét és hogy mi a dolga. Jennával pedig nagyon jól megvagyunk. Anyáék még nem tudják, de nem is szeretném, ha már most megtudnák. Most csak az a lényeg, hogy Harry felépüljön! Glendával és Tobyval pedig kibékültünk és minden újra a régi. Mindannyian nagyon  izgatottak vagyunk az előadást, illetően..A tanárok próbálnak minket nyugtatni, több kevesebb sikerrel. Mindenki attól fél, hogy elfelejti a szövegét, vagy elesik a színpadon. A próbákon mindenki tökéletesen végzi a feladatát, de akkor is félünk. Túl akarunk már esni a fellépésen, de az még egy kicsit odébb van.
-Julian!-kiabált Brendon.
-Igen?
-Megjött Jenna!
-Máris megyek!-dobtam az ágyra a laptopot és már futottam is le a lépcsőn.-Szia szerelmem!-csókoltam meg.
-Szia!-csókolt vissza.-Hogy vagy?
-Jobban mint tegnap.-mosolyogtam majd kézen fogva felsétáltunk a szobába.
-Nem hánysz már?
-A-a.-ráztam meg a fejem.
-Lázad sincs?
-Nincs.
-Bevetted a gyógyszert?
-Jenna! Olyan vagy mint anya!
-Csak éppen, most ő nem tud rád vigyázni ezért teszem ezt én.-csókolt szájon.
-De akkor is minden rendben van.
-Bevetted a gyógyszert?-tette fel újra a kérdést.
-Igen.-forgattam meg a szemem.
-Rendben.-huppant le az ágyra.
-És mi újság nálatok?-ültem le mellé.
-Semmi különös.-rántotta meg a vállát.
-Na mesélj.-fogtam meg a kezét.
-Anyám le akar szokni a piáról...
-De hát ez nagyszerű!-mosolyogtam.
-Úgyse fog menni neki!-állt fel, hogy odalépjen az egyik polchoz.
-Dehogynem! Csak segítened kell majd neki!
-Nekem?-emelte fel a szemöldökét.
-Igen. Segítségre lesz majd szüksége. Menj el vele a azokra a kúrákra és segíts neki!-léptem oda hozzá.
-Nekem ez úgyse menne...
-Nem tudnál neki segíteni?
-Te nem láttad még anyámat, akkor amikor nem ivott semmit és pia hiánya van...Borzalmas..
-Elhiszem, de ha nem segítesz neki rosszabb lesz. Tudod mennyi emberen segítettek már az ilyen kúrák?
-Nem, de nem is érdekelnek...
-Jenna nem szeretem amikor ilyen vagy!
-Ne haragudj!-fogta meg az arcom, majd megcsókolt.
Miután visszafordult, átkaroltam a derekánál fogva és vele együtt figyeltem a polcokon lévő tárgyakat. Jennának megakadt egy képen a tekintete, majd a kezébe vette és közelebbről is megnézte.
-Ez anyukád?-mutatott a képen lévő nőre.
-Nem..Ő a nagymamám.
-Nagyon hasonlít anyukádra!-mosolygott.-Biztosan ő is kedves nő!
-Biztosan az volt...-tettem az állam Jenna vállára.
-Hogy érted hogy volt?-fordította oldalra a fejét, hogy rám nézhessen.
-Nem ismertem...Mielőtt Glenda megszületett autóbalesete volt és belehalt a sérülésekbe...
-De hát akkor Glenda hogy született meg?
-Őt még meg tudták menteni az orvosok...De Katet már nem sikerült...-nyeltem egy nagyot.
-Sajnálom...
-Anya nagyon szerette...Ahogy Brendon és nagyapa is...Az az időszak mindannyiuknak nagyon nehéz volt...
-Elhiszem..
-És Harry vele volt akkor is! Minden percben vele volt...Sose hagyta egyedül...és úgy érzem anya most ezt meghálálja neki..
-Akkor a szüleid igazi álompárnak mondhatóak?
-Igen..-mosolyogtam..-Én is olyan akarok lenni mint ők! Azt akarom hogy a gyerekeink példaképként tekintsenek majd ránk!
-Gyerekeink? És ránk?
-Jenna én nagyon szeretlek! Az életemnél is jobban!
-Ezt komolyan mondtad?-nézett mélyen a szemembe.
-A legkomolyabban.-tettem a kezeim az arcára, majd megcsókoltam.
-Azt hiszem...-csuklott el a hangja.-Segítek anyámnak, addig amíg lehet...-ölelt át.
Mosolyogva öleltem szorosan magamhoz, majd egy csókot nyomtam a fejéére.

*2 héttel később*

-Julian!-hallottam Mrs. Brown hangját.
-Itt vagyok.-mentem oda a tanárnőhöz.
-Ott van az a férfi. Látod?
-Igen.
-Menj oda és megnézi hogy minden rendben van e a ruháddal.
-Rendben.-bólintottam és remegő lábakkal a férfi irányába indultam.
Mindenem remegett az izgalomtól. Beszélni alig tudtam, csak a szövegemet szorongattam a kezemben. Mikor odaértem a férfihez akihez küldött az osztályfőnököm, letettem egy asztalra és ideges arccal figyeltem a körülöttem föl alá járkáló embereket, miközben a férfi a nyakkendőmet igazgatta. Jennát kerestem mindenhol a szememmel, de sehol sem találtam. Mikor a férfi végzett az öltözékem igazításával az öltözőket átszelve próbáltam végre megtalálni a barátnőmet. Amikor az egyik öltözőből kilépve letisztáztam magamban, hogy ott sincs, tovább siettem a folyosón, de amit ott láttam álmaimban sem gondoltam volna. Glenda és Toby egymást ölelkezve csókolóztak. Glenda, Toby ölében ült a nyakát átölelve. Mikor észrevettek a lány kiugrott a szőke fiú öléből és rögtön utánam futott, majd Toby is.
-Julian várj már!-kiabált.
-Minek? Azért hogy ne mondj el nekem semmit? Azért hogy újra átvágd a fejem?-álltam meg egy pillanatra.-Kösz nem kérek ebből!
-Julian...kérlek..
Megálltam és megvártam amíg odaérnek hozzám. Glenda átölelt, majd mikor helyreállt a lélegzete megszólalt.
-Julian én szeretlek! Testvéremként szeretlek, de hidd el, hogy köztünk nem lehetett volna több barátságnál...
-Te miről beszélsz?
-Rokonok vagyunk...Nem szabadott volna...Tudom, hogy ezt nehéz megérteni, de ez így van...
-Glenda én soha nem éreztem irántad többet! A nagynéném vagy! Engem az bántott meg, hogy nem mondtad el hogy együtt vagy Tobyval...Én rögtön szóltam neked Jennáról, de te le se szartál! Tudod ez nagyon fáj! És Toby a te részedről is!-fordultam felé.-Örülök, hogy együtt vagytok édesek vagytok együtt, de akkor is fáj, hogy annyit nem érdemeltem meg hogy én is tudjak róla...De nem is érdekel legyetek boldogok! És ha ennyire nem érdekellek titeket akkor felejtsetek el!
-Jul...
-Ne mondj semmit Glenda!-szakítottam félbe.-A színpadon találkozunk!-fogtam meg az épp arra futó Jenna kezét és elindultam vele a folyosó vége felé.
-Ez meg mi volt?-nézett rám.
-Semmi, csak az "legjobb barátaim"-mutattam idézőjelet.-nem voltak arra képesek, hogy szóljanak, hogy együtt vannak..
-Glenda és Toby?-kerekedtek el a szemei.
-Pontosan. A kis párocska a folyosón csókolóztak...De tudod nem az bánt, hogy együtt vannak, mert boldog vagyok, ha ők azok, hanem az, hogy  nem szóltak róla...És féltem Glendát...
-Miért?
-Tobynak egy normális kapcsolata nem volt még...
-Akkor most lesz!-mosolygott.-Szereti azt a lányt!
-És ha mégis csak kihasználja? Ha ráveszi, hogy lefeküdjenek, és utána otthagyja mint a többi lányt? Ha megalázza?
-De nem fogja kicsim! Glenda okos és nem fog vele olyan könnyen lefeküdni!
-Ha szerelmes, nem jár annyira az agya mint egyébként...
-Semmi baj nem lesz! Toby szereti őt! Nem fogja kihasználni!
-Nagyon remélem, mert ha igen összetöröm a képét!
-Nyugi.-csókolt meg, majd kézen fogva az öltözőhöz mentünk.
Besétáltunk a kis szobába, ahol halvány volt a fény, már szinte alig égett az izzó. Félhomály volt a szobában. Felemeltem Jennát és a tükör előtt lévő asztalra ültettem, majd a kezemet az arcára helyeztem és megcsókoltam.
-Annyira gyönyörű vagy!
-Köszönöm.-csókolt meg.
-Még sosem láttalak ilyen ruhába!-néztem rajta végig.
-Tudod mi a furcsa? Hogy még én sem láttam magam ilyen ruhában! Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen ruha lesz rajtam és egy öltözőben egy ilyen tökéletes fiúval fogok csókolózni mint te! Annyira szeretlek Julian!
Újra megcsókoltam, majd a fülébe súgtam.-Olyan vagy ma este mint egy hercegnő. Az én hercegnőm!
Jenna mosolyogva bújt a nyakamba, majd megpuszilt.-Ne izgulj! Minden rendben lesz!
-Honnan tudod hogy izgulok?
-Érzem.Remegsz, és a szívverésed is irtó gyors!
-Az csak azért, mert te velem vagy! Látod? Ilyen hatással vagy rám!
-De a remegést, nem én váltom ki belőled!-vigyorgott.
-Azt tényleg az izgulás.-nevettem el magam.
-Ne félj! Sikerülni fog!
-És mi van ha beégek az egész suli előtt?
-De nem fogsz!
-Annyira hiányoznak anyáék...Minden sokkal jobb lenne, ha Harry és Melody is itt lennének...
-Elhiszem...-mosolygott
-Most miért mosolyogsz?
-Csak olyan aranyos vagy amikor izgulsz!
-Ne nevess ki.-körbittetem le a szám.
-Én soha.-nevetett.
-Tíz perc és kezdünk!-nyitott be egy lány az öltözőbe.
-Rendben.-mosolygott rá Jenna.
-Legyetek a színpad mögött kezdésre! Rengetegen vannak, ne hozzunk szégyent a sulinkra! Ja és itt van valami díszvendég is! Remélem a főszereplők nem óhajtják elrontani...-húzta el a száját a lány majd kiviharzott.
-Szerinted tudja, hogy mi vagyunk a főszereplők?-kérdeztem.
-Nem hiszem.-nevetett.
-Tényleg arról nem hallottál kik ezek a díszvendégek vagy mik?
-Most hallom először.-rázta  meg a fejét.
-Akkor jó.-nevettem, majd levettem az asztalról.-Induljunk.-kulcsoltam össze az ujjainkat, majd kiléptünk a nagy folyosóra.
Végig sétáltunk a hosszú, végtelenségig tartó úton, amíg a függönyök mögött el nem köszöntünk egymástól. Öt perc volt a kezdésig, úgyhogy mindenki ujjait tördelve, feszengve várta az előadás kezdetét. Az az öt perc a végtelenségnek tűnt, amíg az osztályfőnökök, ki nem léptek a függöny mögül, hogy a közönséget köszöntsék. Egyre nagyobb mély levegőket, vettem, majd Mrs. Brown bemondta, hogy köszöntsenek minket nagy szeretettel! Elhúzódott a függöny, a zene pedig megszólalt. Mindenki körülöttem sétálgatott, és mondták a a szövegeiket, én pedig álltam egy helyben és imádkoztam, hogy ne essek össze, majd a zene elhalkult és akkor mozdultam meg én is. A színpad elejéhez mentem, majd remegő hangon elkezdtem a szövegemet.
-Nem értem minek ekkora felhajtás egy ilyen kis senki szülinapjára.
-Jason! A bátyád megnősült! Nem szülinap, és főleg nem egy senkié! Miért nem tudsz olyan lenni mint ő?
-Jaj anya! Eleve mi értelme van a házasságnak olyan fölösleges dolog! Csak egy papír semmi más.
-Inkább menj és ülj le az asztalhoz...Talán azért vagy ilyen mert rosszul vagy..Olyan sápadt is vagy...
Furán néztem Glendára mikor nem a szövegét mondta, majd rögtönözve leültem a nekünk kijelölt asztalhoz. A közönséget bámultam miközben a többiek táncoltak, vagy épp beszéltek. Amikor megpillantottam valakit, nem tudtam, hogy csak az idegesség miatt látom őt, vagy tényleg ott van e, de amikor rám mosolygott és azt tátogta hogy "Menni fog fiam!" akkor jöttem rá, hogy tényleg ő az.
-Jason! Jason!-ránéztem az előttem ülő Jennára, majd feleszméltem.
-Igen Brenda?
-Azt kérdeztem, hogy holnap jössz e az iskolai jótékonysági napra?
-Eszem ágában sincs!
-Most mért?
-Semmi kedvem jótékonykodni! Kész ennyi. Meg amúgy is van jobb dolgom is.
-Micsoda?
-Nem mindegy az neked?
-Mért vagy ilyen?
-Tudod mit válts más beszélgető társra. Köszi.
Hálát adtam az égnek amiért nem rontottam el a szövegem, majd ránéztem Harryre, aki csak mosolygott.
Az előadás többi része, tökéletesen sikerült, főleg a vége. Az utolsó jelenet, amikor Jason és Brenda megcsókolták egymást a közönség ujjongva tapsolt és egymás után álltak fel. Mindannyian egymás mellé álltunk, megfogtuk egymás kezét és meghajoltunk, majd a tanárok is odajöttek hozzánk és ők is meghajoltak. Mindenki állva tapsolt. Mikor lesétáltunk a színpadról Jenna a nyakamba ugrott és addig csókolgatott amíg a maradék szájfény le nem kopott a szájáról.
-Sikerült Julian! Megcsináltuk!-nyomott még egy csókot a számra.
-Igen sikerült.-öleltem szorosan magamhoz.-De most egy pillanatra el kell mennem.-mosolyogtam.
-Persze menj csak.
Nyomtam egy utolsó csókot Jenna szájára,majd elszaladtam. A nézőtérre mentem ahol több szülő és tanár is megállított, de amint tudtam tovább mentem, amíg a célomig nem értem. Ahogy odaértem Harryékhez átöleltem.
-Hát te?
-Gondoltam csak nem hagyom ki a fiam első előadását! Vagyis a tökéletes előadását!
-Jóbban vagy már?-öleltem magamhoz szorosan.
-Már 2 napja.- mosolygott.
-És nekem mért nem szóltatok?-néztem felváltva Melodyra és Harryre.
-Mert meglepetést akartunk!
-Hát sikerült!-mosolyogtam.-Szeretlek apa!-suttogtam.-Ne haragudj az eddigi viselkedésemért..Amiért ilyen voltam..Ígérem nem okozok több csalódást! Megváltozok! Olyan leszek mint...
-Mint Julian Styles. Maradj olyan amilyen most vagy! Én sajnálok mindent! Nem voltam olyan mint amilyennek egy apának kellett volna lennie..Tudom a múltat már nem tudom vissza pörgetni, de a jövő még lehet tökéletes! Megígérem hogy amit tudunk bepótolunk!-ölelt szorosan magához.
-Rendben..-öleltem vissza majd, mikor eltávolodtam tőle felváltva rá és anyára néztem.-Be szeretnék nektek mutatni valakit.-indultam el a falnál támaszkodó lányhoz.
-Gyere.-suttogtam, majd megfogtam a kezét és húzni kezdtem.
-Hová?
-Csak gyere.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Anya, apa...ő itt Jenna. Sajnálom, hogy hamarabb nem tudtam nektek bemutatni, de most már a barátnőmként mutathatom be nektek.-csókoltam meg, mire elpirult.
-Jó estét!-nyújtotta a kezét anya felé.-Jenna Kennedy.
-Jenna nem kell így viselkedned!-ölelte magához anya, majd a fülébe súgott valamit, amit csak ők ketten értettek.
-Köszöntünk a családban Jenna.-ölelte át apa is.
Mikor elváltak egymástól összekulcsoltuk az ujjainkat és elindultunk a kijárat felé.
-Ma nálunk alszol?-néztem rá.
-Szabad?-nézett hátra apáékra.
-Persze!-bólintott Harry.
-Akkor igen!-nyomott egy csókot a számra.
Kisétáltunk az autóhoz, és beültünk.
-Harry! Nem nem!-csukta be apa előtt az ajtót.
-Miért?
-Mert nem engedtem, hogy még vezess!
-Akkor hol ülök?
-A másik ülésen fiatal úr!-csókolta meg Melody, majd Harry átsétált a másik üléshez, végül pedig elindultunk.