13. rész

Sziasztok:) 

Meghoztam a 13. részt:) remélem tetszeni fog mindenkinek:3 Kicsit próbáltam hosszabbra írni, mint az ez előttit, úgyhogy remélem jó lett:3 komikat elfogadok:3

jó olvasást!:)

Ahogy beszélt, ahogy hallottam a hangját, boldogság töltötte el a szívem. Mosolyognom kellett...Kivertem a fejemből Juliant, így vidáman köszönhettem vissza.

-Jó reggelt neked is! Hogy aludtál?-hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Nélküled nehezen. De olyan szomorú a hangod ..Mi a baj?

-Tegnap egy kicsit veszekedem Juliannel...

-Jenna el kell neki mondanod! Nem titkolhatjuk örökké!

-Tudom..-halkultam el..-De olyan nehéz...

-Vagy, ha még mindig őt szereted szólj, és én lelépek.

-Alex! Ne beszélj hülyeségeket! Tudod, hogy téged szeretlek! Ne butáskodj!

-Akkor ma elmegyek érted! Rendben?

-Hová akarsz menni?

-Majd meglátod! De öltözz olyan ruhába, amibe nagyon dögös leszel!

-Ajaj!-nevettem.-Mire készülsz?

-Majd meglátod, de addig legyen meglepetés! Este 6-ra ott vagyok érted!

-Rendben.

-Szeretlek!-nyomta ki a telefont.

-Én is.-mondtam, bár már nem hallotta.

*Harry szemszöge*

-Jó reggelt te istennő!-húztam magamhoz Melodyt, hogy megcsókolhassam.

Álmos szemeit kinyitotta, majd mosolyogva viszonozta a csókot. Fejét a mellkasomra fektette, majd a hasamat puha ujjaival végig simította. A tegnap délután járt egész végig az agyamban. A forró levegő, az egymás iránt érzett vágy és kívánat. Kirázott a hideg a gondolattól, majd egy puszit nyomtam a hajába, mire felnézett rám.

-Neked is te szexisten!-mondta nevetve.

-Szóval tetszett a tegnapi?

-Mi az hogy?!

Elnevettem magam a válaszon és felültem az ágyon.-Tudod mikor volt utoljára ennyire jó?

-Az ez előtti?

-Az is jó volt, de emlékszel, amikor nászúton voltunk és hanyatt estél a fürdőbe és beverted a fejed?-rejtettem el egy apró mosolyt.

-Emlékszem.

-Na az az előtti együtt létünk erre hasonlított. Egyszóval rég volt már ilyen jó...

-Naaa...

-Nem úgy értem, hogy nem szokott jó lenni, de a tegnapi hihetetlen volt.-haraptam meg az alsó ajkam.

-Te még 35 évesen is mennyire perverz vagy.

-Én ugyan nem! Csak megmondom, ha valami kimondhatatlanul jó!

-De szeretlek!-ült fel mellém az ágyon.

-Hát még én!-nyomtam egy csókot a szájára.

Csendesen néztünk egymás szemébe, majd Melody rám ugrott és harapdálni kezdett.

-Te vadállat!-kaptam hirtelen észhez és lenyomtam az ágyra, majd fölé hajoltam és végig csókoltam a nyakát.

-Szeretem amikor ilyen vagy. Az olyan baromi szexi!

-Milyen?

-Hát ilyen nem tudom...Amilyen most is vagy!

-Erre gondolsz?-ugrottam ki az ágyból, majd felkaptam és kiszaladtam vele a szobából egyenesen le a lépcsőn majd be a nappaliba.

-Tegyél le te őrült.-ütögette a hátamat.

-Eszem ágában sincs!-csókoltam meg, és a konyha felé indultam vele.-Először kapsz egy kis reggelit még mielőtt elfogynál!-szaladtam be vele a helységbe.

-Pedig rám férne, hogy "elfogyjak"..-mutatott idézőjelet az ujjaival.

Ahogy beértünk a konyhába Julian karikás szemekkel ült és egy bögre teát kavargatott. Letettem Melodyt és némán odasétáltam hozzá amíg Mell elment kávét készíteni.

-Történt valami Jul?-ültem le mellé. Felnézett rám, de nem szólt semmit, majd vissza irányította a tekintetét a bögréjére.-Ha nem szeretnél, nem muszáj róla beszélned, csak annyit mondj, hogy tudok e segíteni valamiben.-válaszul egy fejrázást kaptam semmi mást.-Julian, ha bármiben tudok segíteni, mindig gyere és én segítek!-simítottam meg a hátát, majd felálltam és Melodyhoz mentem.

-Mi a baj?-kérdezte.

-Nem mondja meg.

-Talán ha én is rákérdeznék elmondaná.

-Kicsim te eleve nő vagy neked nehezebben mondaná el a dolgokat.-mosolyogtam,miközben megcsókoltam.

-Na...

-De ha ez az igazság?

-De tényleg nem mondott semmit?

-Meg sem szólalt.

-Esküszöm érzem, hogy ez az undorító Jenna tett valamit.-tette keresztbe a kezét, miután a pultra felült.

-Ne mondj ilyet a fiad barátnőjéről!

-De az a lány egy hárpia én már most megmondom neked! Ki fogja szerencsétlen gyereket készíteni!

-Te se készítettél ki engem!-kacsintottam.

-Most arra célzol, hogy egy hárpia vagyok?

-Nem én mondtam.-nevettem.

-Jól van menj innen!-tolt el magától.

-Már megint mit tettem? Nem mondtam ki hogy tényleg az lennél!

-De céloztál rá!

-Sose gondoltam azt rólad, hogy egy hárpia vagy! Te vagy a legcsodálatosabb nő az életembe! Anyával és Gemmával együtt!

-Annyira imádlak Styles!

-Na meg persze ott van az én kis hercegnőm Emily! Ő a legcsodálatosabb kislány az egész világon!

-Mindig le tudsz nyűgözni!-tárta ki a karjait, jelezve, hogy menjek hozzá közelebb.

Közel mentem hozzá, lábait a derekam köré kulcsolta ahogy a karjait a nyakam köré, majd egy erős csókot nyomott a számra.-Akkor is egy kis boszorkány az a lány.-motyogta a csókunkba.

-Ahogy gondolod szívem! Ahogy gondolod.-vettem le a pultról.

***

A délutáni próbának a fáradalmait próbáltam kipihenni, amikor Emily ült le mellém a kanapéra.
-Apa! Anyának az anyukáját én mért nem ismerem?
Megdöbbentett a kérdése. Hirtelen nem tudtam mit mondani. Felé fordultam, mély levegőt vettem, majd megszólaltam.
-Tudod kicsim, vannak akik hamarabb meghalnak mint mások. Anya anyukájának volt egy balesete..
-Milyen baleset?
-Autó..Anya kicsit idősebb volt mint Julian amikor az anyukája karambolozott egy másik autóval..
-Meghalt?
-Sajnos igen..De akkor terhes volt Glendával..
-De hiszen Glenda él!
-Ő túl élte. Az orvosoknak sikerült megmenteniük..De Katet, anya anyukáját nem sikerült nekik.
-Anya szomorú volt?
-Nagyon..A balesetet amikor hallotta rögtön oda ment a helyszínre és akkor tudta meg hogy lesz egy kis tesója. Anya és én neveztük el Glendának a nagynénédet.-eresztettem egy halvány mosolyt.
-Akkor már ismertétek egymást?
-Igen..Akkor már szerelmesek voltunk egymásba...
-Te vigasztaltad anyát?
-Ühüm..
-És nagyapa? Ő hogy viselte? Hogy tudta meg?
-Nehezen viselte, de mindannyian segítettünk egymásnak.
-Ismerted nagymamát?
-Ismertem. Nagyon aranyos nő volt. Mindenkivel kedves volt és gyönyörű volt! Pont olyan mint anya.
-Csodálatos volt igaz?
-Így van.
-Brendon is segített anyának?
-Inkább anya segített Brendonnak...Tudod, ő egy kicsit nehezebben viselte, hogy elveszítette az anyukáját.Bántotta önmagát, ezért kórházba is került. Tudod a felnőttek és a nagyobb gyerekek olyan dolgokat is tesznek amit nem akarnak, de csak azt látják kiútnak. Anya is volt kórházba akkor...
-Ő is bántotta magát?
-Nem..ő nem...
-Akkor miért?
-Fájt neki az amit csinált magával Brendon..Az anyukája miatt is rosszul érezte magát, és összeomlott..Elájult..
-És te segítettél neki igaz?
-Igen..A mentősök bevitték a kórházba Brendont és anyát..Bent tartották őket egy darabig, aztán amikor jobban lettek hazamehettek. A kis Glendának már készen volt a szobája, így ő is hazamehetett.
-Apa te mindig anya mellett álltál igaz?
-A baleset után nem sokkal, úgy fél év után összevesztünk és anya hazaköltözött Magyarországra. Úgy gondolta, hogy ha elmegy Londonból könnyebben elfelejt..
-De nem felejtett el!
-Mindig próbáltam felhívni, írtam neki, vagy ahogy tudtam kapcsolatba próbáltamú lépni vele, de nem sikerült, így ha a fiúk tudtak vele beszélni mindig átadták nekem hogy van.
-Niallék jóban voltak anyával?
-Mind a négyen jóba voltak Melodyval.-mosolyogtam.
-Ők segítettek nektek újra jóba lenni?
-Valahogy úgy..Egyik nap amikor beszéltek anya nem volt valami jól..Hányt, szédült, rosszul volt..És akkor aznap megtudtam valamit és elmentem hozzá.
-Magyarországra?
-Igen. A barátnője megmondta hol van és odamentem. Leültem vele beszélni, hogy lehet, hogy kisbabánk lesz..
-Akkor lett Julian?
-Igen..Juliannel volt terhes..De tudod, akkor még nagyon fiatalok voltunk..Anya nagyon félt, hogy nem tudunk majd gondoskodni egy kisbabáról...Nagyon sírt...Viszont kibékültünk...Megígértem neki, hogy mindig mellette maradok történjen bármi!
-És ez így is volt.-mosolygott.
-Egy ideig igen...De aznap kaptam egy levelet..Egy ismeretlentől..
-És mi történt? Újra összevesztetek?
-Nem..nem vesztünk össze..De a levelek sorba folytatódtak...
-Miről szóltak?
-Azt mondták el fognak választani anyától...
-Miért?
-Azt a mai napig nem tudjuk..
-És utána? Mi lett?
-Anya visszajött velem Londonba...Minden tökéletes volt..Egyre nagyobb volt a hasa..Mindannyian vártuk már Julient. De el kellett mennem a srácokkal koncertezni..Melody nem jött velem..Féltem otthon hagyni de muszáj volt, és nem hagytam egyedül. Még a buszon is kaptam levelet...Nagyon kikészített minden egyes kis lap..Ahogy vége lett a koncertnek, jött egy buli..Elmentünk..És akkor ott a titkos levelek írója felfedte magát. Megcsókolt...Ezt látta anya is aki csak azért, hogy együtt lehessünk eljött a buliba. De mivel ő csak azt látta, hogy az a nő megcsókolt, így sírva elrohant..Hiába rohantam utána, és próbáltam megnyugtatni, újra összevesztünk. Hónapokig nem beszéltünk egymással...Megkértem a kezét, de nemet mondott..Aztán karácsony napján Louis rám szólt, hogy kezdjek magammal valamit és elmentem anyához..Újra megkértem a kezét, és akkor igent mondott.
-És akkor összeházasodtatok?
-Miután Julian megszületett igen.
-Boldog vagy anyával?
-A legboldogabb!
-Ugye anya nem fog meghalni...
-Nem fog...
-Megígéred?
-Sajnos ezt nem ígérhetem meg...De amitől tudom megvédem majd!
Felállt, majd beleült az ölembe és átölelt.-Szeretlek apa.-suttogta.
-Én is.-öleltem szorosan magamhoz.
Emily végig az ölemben ült, majd egy idő után elnyomta az álom. Felvittem a szobájába és lefektettem aludni. Betakartam, majd kijöttem a szobájából. Indultam volna, le a lépcsőn, amikor Julian a szobája ajtajában állva megszólalt.
-Apa...Bejönnél egy kicsit?
-Persze.-fordultam vissza.
-Bocsi a reggeliért...
-Ne butáskodj! Nem történt semmit. Csak nem volt erőd beszélgetni.
-Azt mondtad, ha segítség kell neked szólhatok...
-Ez így van!
-Most szükségem lenne egy kis segítségre, egy kis tanácsra...
-Mond nyugodtan! Ha tudok segítek!
-Tegnap Jennával kicsit veszekedtünk..Vagyis nem is mondanám veszekedésnek...Csak olyan furcsa  volt és nem tudtam mi a baja, ezért megkérdeztem. De csak annyit mondott, hogy haza kell mennie.
-Lehet, hogy csak rossz napja volt..
-De egész nap ilyen volt..
-Nem lehet, hogy rosszul volt?
-Nem tudom...Nem mondott semmit, csak haza ment. Ma reggel felhívtam, kinyomta a telefont. Írtam neki sms-t, nem válaszolt rá..Nem tudom mit csináljak..
-Menj el hozzá. Vegyél neki egy virágot és menj el engeszteled ki, még ha nem is csináltál semmit. Tudod a lányok ilyenek..Szeretik ha bocsánatot kérnek tőlük, még ha nem is mi vagyunk a hibásak..
-Akkor most menjek el hozzá?
-Szerintem az lenne a legjobb.
-Köszönöm.-ölelt meg.
-Valamit még tudok segíteni?
-Nem.-mosolygott.
-Sok sikert.-öleltem vissza,  majd felálltam és kisétáltam a szobából.

*Julian szemszöge*

Ahogy apa elhagyta a szobámat, átöltöztem amilyen gyorsan csak tudtam és leszaladtam az emeletről. Felkaptam a cipőmet és a kabátomat és kiviharzottam a hideg utcára. Szedtem a lábaim amilyen gyorsan csak tudtam és az első virágárusig meg sem álltam. Benyitottam a kis üvegajtón és az orromat rögtön megcsapta az erős virágillat. Becsuktam az ajtót és az árushoz léptem. Megmutatta milyen csokrok vannak készen, én pedig választottam. Pont olyan volt mint Jenna. Gyönyörű és titokzatos. Minden virág fehér volt, de volt aminek a szirmai még csukva voltak és kék fóliával voltak körülfogva. Amint kifizettem, az utam már rögtön Jennához vezetett. A járdák csúszósak voltak, de nem érdekelt, csak minél előbb Jennánál akartam lenni. Néha néha, egy fa,vagy egy fal támasztott meg az elcsúszástól, de nem estem el. Izgalom fogott el, amikor megláttam Jennáék házát. "Végre!" Nyögtem ki magamba. A lábaim egyre jobban remegtek ahogy közeledtem a ház felé. Már csak pár ház választott el a célponttól, de a lélegzetem megállt, amikor egy kocsi parkolt le a ház előtt és egy öltönyös fiú szállt ki belőle. Nem sokkal lehetett nálunk idősebb, de már jogsija volt..A ház csengőjére tapasztotta az ujját és várta amíg kinyitják előtte a nyílászárót. Nem kellett sokáig egyedül ott állnia..Az ajtó kinyílt és Jenna sétált ki rajta. Gyönyörű volt. Egy apró fekete ruha volt rajta egy fekete magassarkúval. Hozzá illő fekete kabátot viselt  és egy aprócska táskát. A haja lehullott a vállára, de az arcát nem takarta el. Ahogy kilépett az ajtón egy csókot nyomott a fiú szájára, majd mosolyogva összekulcsolták az ujjaikat és az autó felé indultak. A fiú kinyitotta neki az ajtót és miután Jenna beszállt egy újabb csókot váltattak egymással mielőtt becsukta a kocsiajtót és átsétált a másik oldalra. Elfelejtettem lélegezni, ahogy elindult az autó..Ujjaim szétnyíltak, ajkaim remegtek. A virág kihullott a kezemből, amint elhajtottak mellettem és találkozott a tekintetem az övével. Arcáról eltűnt a mosoly..Elkapta tekintetét, majd lehajtotta a fejét. Néztem ahogy eltűnik a fekete autó a távolban, majd futni kezdtem. Minél előbb otthon akartam lenni. Bezárni magam mögött a szobám ajtaját és elfelejteni őt. Örökre! Kigördült az első könnycsepp a szememből, de nem érdekelt. Csak futottam és futottam, amíg lépteket nem hallottam magam mögött. Megálltam és hátra néztem. Egy lány volt az. A fehér virágcsokor volt a kezében.
-Ezt elejtetted.-nyújtotta felém mosolyogva.
-Erre már nincs szükségem.-mondtam, majd vissza toltam a lánynak.-Megtarthatod..A tied lehet..
-De miért?
-Mert akinek szántam nem érdemli meg. Legyen a tied..Nálad biztonságban és jó helyen lesz..
-Köszönöm.-suttogta, majd mosolyogva beleszagolt a csokorba.
-Örülök, ha tetszik.-mondtam majd megfordultam.
-Legalább a nevedet megtudhatom?-kiabált utánam.
-Julian. Julian Styles.-fordultam meg és kiabáltam vissza, majd újra futni kezdtem.
Tudom, hogy nem szabadott volna úgy ott hagynom azt a lányt, de nem bírtam volna, tovább sírás nélkül. Fájt nagyon fájt amit tett. Miért tette ezt velem? Legalább megmondta volna..De nem nem tette. Inkább eltitkolta, hogy nekem jobban fájjon. Hogy szenvedjek..De remélem megtalálta az igazit. Hogy abban a fiúban megvan az ami bennem nincs. De egy biztos. Az önbizalmam elveszett és a boldogságom is ahogy magam előtt láttam a képeket Jennáról és rólam. Egy pillanat alatt vált semmivé az a három hónap..